Borul a bili: Súlyos stiklit követett el Matolcsy György az utolsó napjaiban

Ekkor már ismert volt az ÁSZ jelentése a köddé vált közpénzmilliárdokról.

Mi történt? Új alapítványt jegyeztek be Matolcsy György bizalmasainak közbenjárásával

Az információk szerint Matolcsy György volt jegybankelnök már az utolsó napjait töltötte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén, amikor hű kollégáival

nekivágott egy újabb alapítvány felállításának (!).

A hvg.hu arra hívta fel a figyelmet, hogy Czene Gréta, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány érdekeltségébe tartozó Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) elnök-vezérigazgatója, Matolcsy György korábbi kabinetvezetője

február 27-én írta alá az Eurázsia Pénzügyi Központjáért Alapítvány alapító okiratát.

Emlékezetes, Czene Grétát azonnal kirúgta Varga Mihály új jegybankelnök. Tudatták, hogy az alapítvány nyilvános dokumentumai szerint – amelyet a Fővárosi Törvényszék május 7-én jegyzett be – induló vagyonként négymillió forint befizetését igazolta az MBH Banknál.

Olajozottan ment minden

A Fővárosi Törvényszéken bejegyzett alapítvány kuratóriumát Matolcsy György Huba vezeti, tagjai között pedig Cseh Katinka és Fömötör Barna is szerepelnek – derült ki a bíróság nyilvános irataiból. A testület összetétele alapján a lap úgy véli, „az alapítvány Matolcsy szellemi köréhez köthető”.

Fömötör korábban az MNB főigazgatója volt, pozícióját azonban elvesztette Varga Mihály elnöki kinevezése után. Cseh Katinka korábban a Pallas Athéné Könyvkiadó ügyvezetője volt, jelenleg pedig egy, a Budapesti Metropolitan Egyetem köré épült cégháló egyik kulcsszereplőjének, a Közép-Európa Alfa Holding Vagyonkezelőnek az elnöke – ismertették.

A bejegyzés március 14-én indult, és bár az eljárás nem soron kívül zajlott, a bíróság az előírt határidőkön belül döntött, sőt a jogerős végzést és annak közzétételét is rendkívül gyorsan, már május 7-én lebonyolították. Mint rámutattak, ez a bírósági ügyintézéshez képest kifejezetten gördülékeny ügymenetnek számít.

Mészáros neve is előkerült

Az alapító okiratban megfogalmazott célok között szerepel a kelet-nyugati együttműködés előmozdítása „komplex multi-hubok” fejlesztésén keresztül – ezek a dokumentum szerint potenciális pénzügyi, technológiai és tudásközpontokká válhatnak, Budapesttel az élükön. Az alapítvány induló vagyonát négymillió forintban határozták meg, amelyet a Mészáros Lőrinchez köthető MBH Banknál helyeztek letétbe.

Jelezték, hogy a projekt időzítése is figyelemre méltó, ugyanis február 27-én,

három munkanappal azelőtt kezdeményezték az alapítvány létrehozását, hogy Matolcsy elhagyta az MNB elnöki irodáját.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy ekkorra már ismert volt az Állami Számvevőszék súlyos megállapításokat tartalmazó jelentése a Pallas Athéné alapítvány vagyonvesztéséről, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy Matolcsy utódja, Varga Mihály a korábbi vezetés leváltását tervezi.

Kapcsolódó:

Varga Judit új párja borított: Megszólalt Matolcsy lehetséges bűncselekményeiről

Kiderült Matolcsy fiának a stiklije: Rejtélyes dologra bukkantak Dubajban az elsíbolt közpénzmilliárdokból

Varga Mihályék bejelentették a leszámolást: Csalás és hűtlen kezelés miatt tett büntetőfeljelentést az MNB új vezetése

Drámai hírt kapott Varga Mihály: További milliárdok tűnhetnek el az MNB alapítványaiból

Valódi Hírek