Hatalmas gondok vannak az egyik legnagyobb magyar kórházban

Nem csak az épületek esnek szét.

Ahogy január elején megírtuk, több osztály is leállt a II. kerületi Észak-budai Szent János Centrumkórházban. Az intézmény már az ünnepek alatt is komoly gondokkal küzdött.

Karácsony előtt közölték: a kórház kardiológiai osztályán annyira le kellett csökkenteni a fekvőbeteg ágyak számát, hogy nem tudják már ellátni a II. kerületi pácienseket.

Kunetz Zsombor orvos a közösségi oldalán arról írt, hogy a Szent Jánosban immár a komoly baleseti sérültek, valamint az ittas sérültek ellátása is problémát jelent. Előbbi esetében az intézmény az épület felújítására hivatkozik, míg az utóbbi ellátás megszüntetésének okait nem firtatták.

„Nagyobb gondok vannak a János kórházban, mint az épületek állapota, ezért mindenképpen szeretnénk segíteni”

– mondta el Őrsi Gergely II. kerületi polgármester a 24.hu-nak.

Január eleje óta már a gasztroenterológia, az endokrinológia, az anyagcsereosztály, valamint a neurológia sem fogad II. kerületi betegeket.

Az Orbán-kormány szerint a bérnővéri rendszer átszervezése miatt akadozik az ellátás, ezért a II. kerületi önkormányzat a tervek szerint 7–8 önkormányzati lakást biztosít a nővéreknek.

Miután tájékoztatást nem kapunk, ezért arra készülünk, hogy a nővérhiányt nem lehet pár hét alatt megoldani

– jelezte Őrsi.

A portál János kórházzal kapcsolatos problémákkal és az intézmény felújításával kapcsolatban megkereste a kórház vezetőségét, a Belügyminisztériumot és az Országos Kórházi Főigazgatóságot is.

Választ csak a János kórháztól kaptak. Ahogy írták: egy

„átmeneti időszakban csökkentett ágyszámmal és kisebb területi ellátási kötelezettséggel, de minden szakmában továbbra is biztosítják a betegellátást.

A szüneteltetett ágyak visszanyitása és a területi ellátások átmeneti újraelosztása érdekében az Észak-budai Szent János Centrumkórház, a Budapesti Szent Margit Kórház, valamint a Budapesti Irgalmasrendi Kórház közösen lépnek fel.”

(Kiemelt képünk illusztráció)

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek