Kunetz Zsombor: Hatalmas baj van az egészségügyben, kódolva van a tragédia lehetősége

Nem mehet így sokáig.

A kötelező kijelölések, helyettesítések a szakember és eszközhiány miatt csak szeptember közepéig 15 járóbeteg ellátó rendelő és 20 kórházi osztály nem fogad betegeket. Ez a teljes káosz jele, erről beszélt Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Pénzcemtrumnak adott interjújában.

„Az egész rendszer ezer sebből vérzik. Ma Magyarországon gyakorlatilag bárhogy sérülhetnek a betegek jogai, nem kapják meg az ellátást, ami állampolgári jogon jár nekik. A rendszerben kódolva van a tragédia lehetősége. Emberek halhatnak meg, és ez nem drámai túlzás”

— mondta el a szakértő, hozzátéve ezt csak addig lehet húzni, ameddig a társadalomnak nem fáj nagyon.

Szerinte először politikai akaratra lenne szükség, majd fel kéne állítani egy szakértői csapatot, akik a teljes rendszer átvilágításával kezdik a munkát.

Ma 3-3,5 milliárd forint van a rendszerben, egy reform elején ennek a kétszeresét kéne beletenni, hogy működni tudjon.

„Az ellátást a nagy centrumok köré kell csoportosítani. Beleértve a magánegészségügyet is: amikor az államiban nem tudják biztosítani a beteg ellátását, akkor a magánban kell kezelni, természetesen központi finanszírozással”

— fejtette ki az interjúban.

Valódi Hírek