Ő szigorúbban használná a védettségi igazolványt.
oltás
Orbánnak a „békemenet” után hirtelen fontos lett az emberek egészsége — Legyalulták a kommentelők
Beolvastak neki.
Orbán Viktor vérig sértődött a kötelező oltás miatt kapott reakciókon: „Mindenért engem okolnak”
Kissé kiakadt.
Bejelentették: Nagyszabású oltási akció lesz november végén, akárki odamehet az oltópontokra
Úgy dobják az emberek után a vakcinát.
Virológus: Mindenkinek meg kell fertőződnie, csak akkor lesz nyájimmunitás
Szép kilátások.
Koronavírus: Csaknem 3 ezren vannak kórházban, közülük lélegeztetőgépen 312-en
Meghalt 39 beteg.
Mi történt? A Magyar Honvédség váratlanul 30 évre titkosította a dolgozói adatokat
Nem nyilatkoznak a témában.
Súlyos kritikát kapott a kormány a Magyar Orvosi Kamarától: Elégtelennek tartják az újonnan bevezetett intézkedéseket
Az elnök kifejtette, mi jelenthet megoldást a jelenlegi helyzetben.
Merkely Béla úgy tudja, egyetlen fiatal sincs, aki két oltással lélegeztetőgépre került volna
Az időseket viszont a harmadik oltás felvételére buzdítja.
Merkely Béla úgy tudja, a harmadik oltás is működik
A második dózis után hat hónappal mindenki adassa be magának a harmadikat – javasolja a rektor.
FRISS: Máris kijött a rendelet a maszkviselésről és a dolgozók oltásra kötelezéséről
Ez gyors volt.
Szakember: Hatezren is belehalhatnak karácsonyig a koronavírusba, ha Orbánék nem lépnek gyorsan
A teljes szakma megfújta a riadót.
Drámaian lelassult az oltás Magyarországon: Már majdnem a sereghajtók közt vagyunk az EU-ban
Elsőkből utolsók.
45 nap után megdöbbentő választ adott az OKFŐ egy pofonegyszerű kérdésre
Nehezen hihető.
Látványosan erősödik a negyedik hullám: Egy nap alatt 30-an haltak meg koronavírusban itthon
November végére hatezerre is emelkedhet a napi új fertőzöttek száma.
Döntött az Alkotmánybíróság: Elbírálták a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos beadványokat
Mától nyilvános a határozat.
Megjöttek az adatok: Egy hét alatt majdnem 100-an haltak meg a koronavírus-fertőzés következtében
A járvány szakértők szerint áprilisig is elhúzódhat.
„Vár a pokol, te koszos csicska” — Elképesztő gyűlöletet zúdítanak Kunetz Zsomborra az oltásellenesek
Az oltás jó, értem?
Kiderült, melyik vakcinát adatta be magának Orbán Viktor harmadik oltásként
Nem a kínait.
Beismerő vallomás: Orbán elmondta, miért fontosak számára a kínai kapcsolatok
Őszinte szavak.
Lebuktatta magát a kormány: Kiderült, miért kellett regisztrálni az oltáshoz
Legyünk meglepődve?
Baj van: 2-3 ezer egészségügyi dolgozót rúghatnak ki októberben
Tovább fokozódhat a munkaerőhiány.
Brutális oltást kapott Tóth Gabi Baukó Évától: „Ne picsogj, inkább ülj be Orbán kisbuszába kereszténykedni!”
Szellemóriások egymás közt.
Gyurcsány Ferenc elárulta, milyen volt két oltás után elkapni a koronavírust
Végre negatív lett a tesztje.
Keményen kiosztotta Orbánékat a szakértő az oltásszervezés értelmezhetetlen hülyeségei miatt
Mintha direkt rombolnák a bizalmat.