Virológus: Mindenkinek meg kell fertőződnie, csak akkor lesz nyájimmunitás

Szép kilátások.

A koronavírus nem fog eltűnni, hanem itt marad velünk, lassan rá kell ereszteni a lakosságra, hogy kialakuljon a nyájimmunitás, az viszont fontos, hogy ez a fertőződés ne hirtelen, lökésszerűen történjen – mondta Rusvai Miklós az ATV Startban.

A virológus szerint az oltás mellett a maszk is véd, tehát a súlyos megbetegedés kevesebb lesz, de mivel a vírus itt marad velünk,

„előbb-utóbb mindenkinek fertőződnie kell”.

Ugyanakkor hozzátette: a vakcina önmagában nem garantálja, hogy nem betegszünk meg, ezért tudatosítani kell, hogy az oltás nem biztosít örök életet, és ha valaki idős, beteg, háromszor beoltatta magát, annak ellenére az állapota miatt még megbetegedhet.

A szakember arról is beszélt, hogy a vendéglátóipari helyeken és szórakozóhelyeken már most megkövetelné a védettségi igazolást, a boltokban pedig kötelezővé tenné a maszkhasználatot.

Azzal kapcsolatban, hogy a munkáltatók kötelezővé tehetik az oltást, úgy fogalmazott: sokféle munkáltató van, nem mindegy, valaki hány embert foglalkoztat, és a munkaerőpiacot is figyelembe kell venniük, hogy ha valaki esetleg kilép, mert nem akarja beoltatni magát, akkor pótolni tudja-e ezt a munkaerőt.

Az Európai Járványügyi Központ hétvégi adatsora szerint Magyarország a második legrosszabb járványügyi besorolásban van, Közép- és Kelet-Európa a gócpont. Ezzel kapcsolatban a virológus azt mondta, most „rajtunk van a sor”, volt, amikor Spanyolország, Franciaország vagy akár India volt felfutóban,

most mi következünk.

Hangsúlyozta: a cél az, hogy ne hirtelen történjen a fertőződés, de ha már mindenki megfertőződött, csak akkor lesz nyájimmunitás.

 

Valódi Hírek