Merkely Béla úgy tudja, a harmadik oltás is működik

A második dózis után hat hónappal mindenki adassa be magának a harmadikat – javasolja a rektor.

Ahogy az első kettő, úgy a harmadik oltás is működik a koronavírus ellen – jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Merkely Béla azt mondta: a negyedik hullámot a delta variáns, az indiai mutáns okozza, amely sokkal fertőzőképesebb, mint az eredeti, a vuhani vírus és még a brit variánsnál is erősebb. A harmadik oltás viszont visszaállítja a vakcináknak azt a hatékonyságát, amelyet a brit variánssal szemben az első két vakcina jelentett.

A fertőzöttek számának növekedéséről azt mondta, az esetszámnál fontosabb a kórházban lévők száma. Jelenleg több mint 2 ezer fertőzöttet ápolnak kórházban. A kórházban fekvők száma alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor, de dinamikusan növekszik – hívta fel a figyelmet a rektor, hozzátéve: ezért változtatni kell.

Bár két oltás után extrém ritka a súlyos, lélegeztetőgépes kezelést igénylő esetek száma, az idősek immunrendszere gyengébb, így ők súlyosabb állapotba is kerülhetnek – hangsúlyozta a harmadik oltás jelentőségét Merkely Béla.

Kiemelte, hogy amikor tünetmentes embereket szűrnek – akiknek például utazás miatt szükséges a PCR-teszt – akkor is százból jellemzően négy-öt embernek pozitív lesz a koronavírus-tesztje. Így ha egy nagyobb rendezvényen húsz-ötven ember tartózkodik zárt térben, köztük is lehet egy-két olyan, aki tünetmentes fertőzött.

Merkely Béla szerint fontos lenne, hogy minél többen vegyék fel az első és a második oltást, növeljék az átoltottságot. A jelenlegi mintegy 62 százalékos átoltottsággal Magyarország Közép-Kelet-Európához képest jól áll, de Nyugat-Európa – például Dánia, Norvégia, Franciaország, Spanyolország – számaihoz képest elmarad a magyarországi oltottak aránya.

A rektor – aki mostanáig már több mint 21 ezer koronavírus elleni védőoltást adott be – azt mondta, a szakemberek értetlenül állnak az oltásellenes véleményekkel szemben.

Kiemelte: az orvostudomány történetében még nem volt olyan hatékony megelőző módszer, mint az oltás. A járvány jelenlegi szakaszában a legbiztonságosabb a két oltás, majd a második után hat hónappal a harmadik oltás felvétele – jelentette ki.

Azt is megjegyezte, a korábban többet hangoztatott véleményekkel ellentétben az antitestszint nem mutatja meg, hogy ki fog megfertőződni és ki nem. Az „semmilyen módon nem tudja előrevetítetni a védettséget vagy védetlenséget” – fogalmazott.

(MTI)

Valódi Hírek