A veszélyhelyzet idejére teljesen átrajzolták az egészségügy térképét.
kormányrendelet
Itt az ünnepi alkoholstop: Orbánék mától betiltották az ivászatot a köztereken
Csak a négy fal között lehet inni az ünnepek alatt.
Új rendszer a turizmusban: Mindent tudni fog a Belügyminisztérium a magyar hotelekben megszálló vendégekről
Nemzetbiztonsági és terrorellenes okokra hivatkoznak.
Aljasság: Megtiltotta a kormány az önkormányzatoknak, hogy adót emeljenek
Lassan az alapfeladataik ellátására sem lesz pénzük.
Ennyi volt: Mától tilos felmondaniuk az egészségügyi dolgozóknak a veszélyhelyzet ideje alatt
Megjelent az új kormányrendelet.
Ez gyors volt: Érvénytelenítette a félévet az SZFE-n a kuratórium a friss kormányrendeletre hivatkozva
Nem sokat teketóriáztak.
Bemutatjuk: Így kényszerítik és fenyegetik a Semmelweis-hallgatókat, hogy vegyenek részt a tanárok országos tesztelésében
Hazugság volt, hogy önkéntes a részvétel a programban: már 18-19 éves (!) hallgatókat is rektori büntetéssel fenygetőzve rendelnek ki a veszélyes munkára. Leleplező riportunk a Semmelweis Egyetemen uralkodó állapotokról.
Így tettek keresztbe Orbánék a közérdekű adatigénylésnek — a veszélyhelyzetre hivatkozva
Újabb fontos járványügyi intézkedés.
Félmilliós bírságot kaphat mostantól az, aki tüntetésre megy Magyarországon
Ki van ez találva.
Nevetséges, hogy mennyivel „emelkednek” a nyugdíjak januártól
Közben egy lecsó alapanyagainak ára megduplázódott egy év alatt.
Öntik Orbánék a milliárdokat a határon túli és az afrikai keresztény egyházaknak
Még a Jézus Helye Etióp Evangéliumi Egyháznak is jutnak milliók.