Aljasság: Megtiltotta a kormány az önkormányzatoknak, hogy adót emeljenek

Lassan az alapfeladataik ellátására sem lesz pénzük.

A kormány megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket – közölte kedd este a Pénzügyminisztérium a Magyar Közlönyben.

Az adókedvezmények és az adómentességek sem korlátozhatóak vagy szűkíthetőek, azokat ugyanis 2021-ben is biztosítani kell. A települési önkormányzatok jövőre nem vezethetnek be új települési adót se – áll a rendeletben.

A Pénzügyminisztérium szerint a rendeletre azért volt szükség, mert az „biztosítja a lakosság, a családok és a vállalkozások védelmét”.

Az önkormányzatok torka már eddig is véres volt, hiszen gyakorlatilag minden adóbevételt elvett tőlük az elmúlt években a kormány, és a koronavírus-válság alatt is jelentősen csökkentek a bevételeik.

Ekkor rukkolt elő Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetője az ötlettel, miszerint a vállalkozásoknak nem kellene egy évig fizetniük az önkormányzatok utolsó nagy bevételét, iparűzési adót. (Később azt is javasolta, hogy semmilyen önkormányzati adót nem kellene fizetni egy évig.)

Erre pártállástól függetlenül minden önkormányzati vezető úgy reagált, hogy

ha ez megvalósul, akkor az alapfeladataikat sem tudják ellátni a helyhatóságok.

A kedd este megjelent rendelet majdnem a nullára szűkíti az önkormányzatok mozgásterét.

Valódi Hírek