Kiderült: Ezért tesz rá a rendőrség, hogy Orbánt feljelentették

Pedig sokan összegyűltek az ominózus temetési szertartáson.

Korábban már megírtuk, hogy a miskolci rendőrség elutasította Orbán Viktor feljelentését.

A bejelentő szerint a miniszterelnök megsértette a járványügyi előírásokat,

amikor részt vett Kriza Ákos korábbi miskolci társadalom temetésén.

H. Attila 2021. február 15-én jelentette fel a miniszterelnököt. A gyászszertartáson 50-nél többen vettek részt, ami elvileg a járványügyi szabályokkal ellentétes. Azonban

ezen szabályok nem vonatkoznak a vallási rendezvényekre.

A tavaly novemberi kormányrendelet értelmében csak a házasságkötés és a temetés tartozik államilag meghatározott rendezvénynek. Ezeken kívül más szertartások nem esnek a koronavírus-járvánnyal összefüggésben meghozott szabályokkal.

A saját hatáskörben megszervezett eseményeknél az egyházak saját hatáskörben dönthetnek az esetleges korlátozásokról. A résztvevők Kriza Ákos temetési szertartásán létszámkorlátozás nélkül vehettek részt.

A temetésen ezzel szemben legfeljebb 50 fő jelenhetett meg, és azon nem is voltak ennél többen. Az istentiszteletre 200-250 fő volt meghívva, az esperes tájékoztatása szerint akkor csak Orbán Viktor nem hordott maszkot, és ő is csak akkor, amikor a búcsúztató beszédét tartotta.

Érdekesség, hogy míg egy házasságkötésen jelenleg a legszűkebb családi kör vehet részt, az egyházi eseményeken nincs kötelező jellegű korlátozás. A saját lakásunkban sem gyűlhet össze 10-nél több személy,

ennek tükrében elmondható, hogy a kormány kettős mércét alkalmaz.

(magyarnarancs.hu nyomán)

 

Valódi Hírek