Ez gyors volt: Érvénytelenítette a félévet az SZFE-n a kuratórium a friss kormányrendeletre hivatkozva

Nem sokat teketóriáztak.

Az SZFE-n az oktatási tevékenység csak 2021. február 1. után folytatható. — olvasható a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján csütörtök este megjelent közleményben, amelyet a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma adott ki.

Szerda este jelent meg a Magyar Közlönyben a kormányrendelet, amely szerint az egyetemek fenntartója érvénytelenítheti a félévet/tanévet a veszélyhelyzet alatt, ha valamilyen rendkívüli helyzet miatt nem lehet jogszerűen teljesíteni a tanulmányi kötelezettségeket.

A rendkívüli helyzet okai közt szerepel többek közt „a tanév rendjét és a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül fenyegető, elháríthatatlan helyzet.”

Már a megfogalmazásból is sejthető volt, hogy a rendeletet az SZFE kuratóriumának érdekében hozták, ők pedig

nem húzták sokáig az időt: a rendeletre hivatkozva máris érvénytelenítették a hallgatók őszi félévét.

Bár csütörtökön az SZFE HÖK megkapta az oktatási ombudsman, Dr. Aáry-Tamás Lajos jelentését, amely szerint a félév érvénytelenítése nem jogszerű, és súlyosan sérti a hallgatók jogait, úgy tűnik, ez nem érintette meg a kuratórium tagjait.

Az intézkedésből egyébként világosan kiderül, hogy eddig csupán blöffölt a fenntartó, amikor a félév érvénytelenítésével fenyegetőzött, hiszen nem volt meg a jogszabályi háttér ehhez a lépéshez. A kormány gyorsan észbe kapott, és megalkotta Vidnyánszkyéknak a rendeletet, amellyel megtámogatva az érvénytelenítés immár törvényes.

Annak ellenére, hogy többszáz oldalas dokumentáció bizonyítja: az órákat rendben megtartották, az oktatás szabályosan, a tanrendnek megfelelően zajlott ősszel az egyetemen.

A közlemény teljes szövege így szól:

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának tájékoztatása

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fenntartója mai döntésével – a 522/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet alapján – megerősítette, hogy a továbbra is fennálló rendkívüli helyzetre tekintettel a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei az Egyetemen nem állnak fenn.

Ezért az SZFE-n az oktatási tevékenység csak 2021. február 1. után folytatható.

A rendkívüli helyzettel érintett, 2020 őszi félév nem számít be az Nftv. 47. § (1) bekezdése, 48. § (2) bekezdése, 48/A. § a) pontja, valamint 53. § (4) bekezdése szerinti határidőbe.

A fentiekről a fenntartó tájékoztatja az Oktatási Hivatalt.

A fenntartó felkéri az intézmény vezetését, hogy intézkedjen a tanév szükség szerinti meghosszabbításáról azzal, hogy az első féléves tárgyak teljesíthetőségét a következő félévek során lehetőség szerint biztosítsák.

(szfe.hu nyomán)

(kiemelt kép: szeged.hu)

 

Valódi Hírek