Figyelmeztette kötelességeire az ellenzéket a DK elnöke.
KIEMELT BEJEGYZÉS
Valaki hazudik: Totálisan ellentmond egymásnak, amit Szijjártó és Matolcsy állít az adóemelésről
Egyikük elfelejtette, mit kell mondani.
Most érkezett: Belső vizsgálatot indítanak Böjte Csaba alapítványánál az erdélyi ferencesek
Levonják a konzekvenciákat.
Brutálisan megdrágul a kenyér heteken belül: A gazdák tehetetlenek
Ami eddig volt, semmi ahhoz képest, ami még jön.
Orbán aláírta: Hatalmas magyar támogatás megy Ukrajnának az újjáépítésre
A jó cserkész segít, ahol tud.
Böjte Csaba a pedofilbotrány után felszólította az egyházi nevelőket, folytassák „munkájukat”
Szerinte nincs semmi látnivaló.
Megkongatták a vészharangot: 3 megyében leállhat a vízszolgáltatás a kánikulában
Ha tovább nő a fogyasztás.
Nagy a baj, megtiltották a növények öntözését az elképesztő vízhiány miatt
Nem mindennapi korlátozás lépett életbe Solymáron.
Szili Katalin kiszólt Orbán záróizmai mögül: Az MSZP-nek már nincs út felfelé
Saját egykori pártját köpködte a milliós fizetésért a kormánynak „dolgozó” dezertőr.
Személyes adatokat gyűjtöttek az aktivistákról, hárommiliós bírságot kapott a Kutyapárt
Bajban vannak.
Szijjártó bejelentette: Egy valag pénzt adunk Boszniának gazdaságfejlesztésre (+videó)
Ha ez sikerül idén, a jövő évben újabb 35 millió euró áll rendelkezésre Boszniának.
Kimondta az Alkotmánybíróság: Nem lehet építkezni a Balaton partjának 30 méteres sávjában
Hivatalos.
Leállítják az Északi Áramlat gázvezetéket
A Gazprom javítási munkálatokra hivatkozik.
Müller Cecília dublőre bejelentette: Egy hét alatt durván megugrott a covid-fertőzöttek száma Magyarországon
Megfordult a tendencia.
DK: A kormány az élelmiszerek és az üzemanyagok árstopját is ki akarja vezetni (+videó)
Nem a magyar családok felelnek az inflációért.
Csehország kezdeményezi az Orbán-kormány meghallgatását a jogállamiság elleni lépések miatt
Előrébb lépnének az eljárásban.
FRISS: Az Európai Parlament egységes tervet készít, hogy fellépjenek Orbánék vétójával szemben
Hétfőn döntenek.
Túl sok volt a nőnek öltözött férfi: Bezárhat Budapest egyik legikonikusabb színháza
Már régóta szúrta a szemét a Fidesznek.
Molnár Csaba frappáns választ adott arra, hogy miniszteri biztost kapott a mohácsi csata
Talált, süllyedt.
Most érkezett: Megbüntették a közmédiát „kiskorúak veszélyeztetése” miatt
Ez veszélyes.
„Katasztrofális a helyzet” — Solymár fideszes polgármestere kiakadt a vízművekre, amiért napok óta nincs víz a városban
Hétfő óta nem tudják megjavítani.
Miniszteri biztosa lett a mohácsi csata 500. évfordulójának, külön fizetés és személyzet is jár mellé
Pedig még négy év van hátra addig.
Mi történt? Nagy Márton szerint az árstop rossz, és meg kell szüntetni
Váratlan beismerés.
Orbán Viktor: Nem akarunk minden héten megvétózni egy uniós döntést (+videó)
Határvadász rendszert viszont szerveznek.
„Emberek, nincs víz!” — Sokkoló videóban üzent a politikusoknak a kecskeméti férfi, ezrek osztják a bejegyzését
Drámai.