Elindult a Klára a hangod! kezdeményezés.
Rendkívüli kezdeményezést jelentett be Dobrev Klára hétfőn a közösségi oldalán. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke azt írta bejegyzésében, hogy elindította a Klára a hangod kezdeményezést, amelynek lényege, hogy
a nagy cégek, a bankok, a szolgáltatók ne élhessenek vissza az erejükkel a fogyasztók kárára.
A DK elnöke és EP-képviselője már be is jelentette az első ügyet, amelyben a kiszolgáltatott helyzetben lévő
Mária mellett állnak ki a bankkal szemben.
Dobrev Klára bejegyzését változtatás nélkül közöljük:
„Elindult a Klára a hangod!
Mária nyugdíjas. Évtizedeken át becsületesen dolgozott. Volt egy hitele, amit visszafizetett az utolsó fillérig.
És most mégis itt áll reménytelenül egy bankkal szemben, amely újra és újra követel tőle. Annak ellenére, hogy a bíróság is kimondta: a követelés jogtalan.
Reménytelennek érzi a helyzetét, mert a rendszer, amelynek védenie kellene őt némán tűri, hogy a bank packázzon vele.
De ebből elég volt.
Azért indítottam el a Klára a hangod kezdeményezést, hogy ezek az emberek ne legyenek egyedül.
Mert elég volt abból, hogy a hatalmasok, a bankok, a szolgáltatók visszaélnek erejükkel. És elég abból is, hogy a hatalom süket marad, amikor a tisztességes embereket megalázzák.
Mária most már nincs egyedül. Kiállok érte és megígértem, képviselni fogjuk a bankkal szemben.
Ha te is azt érzed, hogy igazságtalanul bántak veled – tudd: én hallani fogom a hangod.”
(Dobrev Klára/ Facebook)
Kapcsolódó:
Dobrev Klára: A bankok álljanak le, elég a gyászoló családok zaklatásából! (+videó)