A DK és a Momentum volt képes azt a benyomást kelteni, hogy nincs hatalma fölöttük a Fidesznek.
EP-választások
Dühösek és frusztráltak lettek a DK-gyűlölő megmondóemberek Dobrev Klára sikere miatt
Egyikük a műsorát is befejezi.
Tarolt a DK és a Momentum az ellenzéki oldalon, összezuhant a MSZP és a Jobbik, megbukott az LMP (+grafikon)
Történelmi átrendeződés az ellenzéki térfélen.
Hatalmasat bukott az MSZP, erre Tóth Bertalan bejelentette, hogy nem mond le
Reménytelen ez a párt.
Most jött: Patkányt fotóztak egy budapesti szavazókörben (+kép)
Méghozzá egy iskolában.
Áttörés Szlovákiában: Zuzana Čaputová pártja nyerte az EP-választásokat, Orbán haverjai leszerepeltek
Északi szomszédaink már szombaton szavaztak, nem is akárhogyan.
Az LMP 40 millió forintot (!) kampányolhatott el a fideszes plakátcégeknél, pedig Vágó Gábor nemrég bojkottot hirdetett (+fotók)
Újabb rossz ízű botrányba keveredett a „zöld”párt.
Orbán Viktor felvett egy fejhallgatót, és elkezdte telefonon hívogatni az embereket (+videó)
Minden szavazatra ráhajtanak.
Dobrev Klára: A DK még egy mandátumot elvehet a Fidesztől, ha vasárnap összeszedjük magunkat! (NYF-interjú)
Utolsó interjú a vasárnapi szavazás előtt Dobrev Klárával, egy elképesztő kampányhajrá után.
Guy Verhofstadt: Orbán szétveri az Uniót, ha nem lépünk fel vele szemben!
Kemény üzenetet küldött az ALDE frakció vezetője a vasárnapi választások előtt.
Dobrev Klára: „Az Isten verje meg, Orbánék halálra ítélnek 82 gyereket, és közben kirakják a plakátra, hogy a családok éve?” (+videó)
Kemény kampányzárót tartott a DK listavezetője.
Ezt üzeni Alföldi Róbert mindenkinek a vasárnapi EP-választások előtt
Nem fél véleményt nyilvánítani a művész.
Szeretet és remény: Országszerte rengetegen várták Dobrev Klárát és csapatát a gigantikus kampánykörúton (+képek)
Két nap alatt az ország körül.
Fideszes provokátorok zavarták meg a Budapesten kampányoló Guy Verhofstadt-ot (+videó)
Üvöltve hazaárulózták, és müezzint játszottak neki egy hangszóróból.
Kálmán Olga új műsorában ezúttal Dobrev Klára volt a vendég (+videó)
Ilyen az, amikor két okos nő leül egymással beszélgetni.
Bejelentették, hogy ki fogja vezetni a TV2 vasárnapi választási műsorát (+videó)
Baló Györgytől idáig jutottunk.
Dobrev Klára: Be kell vezetni az európai minimálbért, különben újabb százezrek fognak kivándorolni!
Ezért (is) kell az Európai Egyesült Államok.
Gyurcsány Ferenc: Orbán aljas küzdelme elbukott Európában, a Fidesz kisebbségben lesz az EP-ben (+videó)
A jövő vasárnapi választás tétjéről beszélt a DK elnöke.
Most érkezett: Ausztriában már Orbán kiplakátolt arcával riogatják a választókat az EP-kampányban (+fotó)
Lázár János Béccsel riogatott, ők most Orbánnal. Kinek van több igaza?
Fekete-Győr András: Egy fillért se fizessen az Unió azoknak, akik nem csatlakoznak az Európai Ügyészséghez! (NYF-interjú)
Valódi interjú a Momentum elnökével.
Hoppá: Köztörvényes bűnözőként jelent meg Tiborcz István és Mészáros Lőrinc az MTVA-ban (+videó)
Erre kevesen számítottak.
„Orbán meg akarja úszni a felelősségre vonást, ezért retteg az erős Európától!” (+videó)
Győrben is teltház fogadta Dobrev Kláráékat, sokan csak a folyosón állva fértek el.
Villámhír: Orbán Viktor három napos körútra indul Romániába
Határon kívül is felpörgeti a kampányt.
Őrület: Gulyás Gergely már azzal riogatja a lakosságot, hogy keresztények nélkül maradhat Európa
Csutkára tekerték a kampányt.
Dobrev Klára stábtagokat keres az online csapatába, hogy legyőzzék a Fidesz agymosó gépezetét
Bárki csatlakozhat.