Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett: Újabb harcot indít a miniszterelnök

Orbán Viktor kormánya már meg is kezdte az intézkedések végrehajtását, az aszály ellen indítottak harcot.

Májusban megalakult az aszályvédelmi operatív törzs, szerdán hallgatta meg a beszámolójukat a miniszterelnök – ezt Orbán Viktor jelentette be közösségi oldalán.

Egyharmadnyi Balaton vizét tárolták, hogy tudjanak védekezni az aszály ellen

A miniszterelnök azt írta, hogy a májusi esős időszakot felhasználva 1000 ember azon dolgozott, hogy egyharmadnyi Balaton vizét

tárolják és eljuttassák az aszály sújtotta területekre.

Szerinte az Európai Unió megint „megtámadta” a magyar kormányt, de továbbra is ingyen fogják adni a vizet a gazdáknak. Ígérete szerint ősszel is folytatják a vízpótlási munkákat az aszállyal sújtott területeken.

Orbán Viktor azt írta:

„Forró nyár elé nézünk, de az előkészületeket időben megkezdtük. Májusban alakult meg az aszályvédelmi operatív törzs, ma reggel meghallgattam a jelentésüket.

A májusi esős időszakot felhasználva ezer ember dolgozott azon, hogy – eddig – egyharmadnyi Balaton vizét tároljuk és eljuttassuk az aszállyal sújtott területekre.

Brüsszel persze megtámadta a magyar kormányt, amiért ingyen adja a vizet a magyar gazdáknak. Nem engedünk a nyomásnak, nem hagyjuk magunkat, ezért a vizet a gazdáknak továbbra is ingyen fogjuk adni, bármit is gondol erről Brüsszel.

A munkát folytatjuk, a kormány nemcsak nyáron, ősszel is folytatja a vízpótlási munkákat az aszállyal sújtott területeken.”

(Orbán Viktor/ Facebook)

Májusban kezdték meg a felkészülést az aszály ellen

Magyarország idén is aszályos év elé néz, ezért van szükség az előzetes felkészülésre

– mondta a miniszterelnök májusban. Bár akkor éppen esett az eső, rögtön számba is vették a rendelkezésre álló eszközöket és lehetőségeket, amelyekkel az idei évben el lehet majd hárítani az aszály következményeit, és mérsékelni lehet majd a károkat.

Orbán minden gazdát arra kért, hogy működjön együtt,

hogy „a földeken is sikeres évet zárhassunk”.

„Az aszály nem újdonság Magyarországon”

– mondta. Ez így igaz, pláne, ha az elmúlt évtizedre gondolunk. 2022-ben különösen súlyos aszály sújtotta Magyarországot, azon belül is főleg az Alföldet.

A DK elnöke már szeptemberben javaslatot tett az aszály orvoslására

Beszámoltunk arról, hogy a Demokratikus Koalíció korábbi elnöke, Gyurcsány Ferenc már a szeptemberi hatalmas árvízzel kapcsolatban is felhívta a figyelmet arra, hogy miközben az ország az árvíz ellen küzd, az ország egyes részein óriási aszály van, így megfelelő vízgazdálkodásra lenne szükség.

Ennek érdekében konkrét javaslatot tett. Egy korábbi, jól működő megoldás alapján„új Vásárhelyi-tervet” javasolt, ami

csatornák és új víztározók megépítését jelenti.

Ezzel egyidejűleg lehetne a lakosság vagyonát, városokat, településeket megóvni a hirtelen felbukkanó árvíztől, egyúttal biztosítható lenne a mezőgazdasági földterületek megfelelő öntözése.

Kapcsolódó:

Rónai Sándor: Zsarolják a miniszterelnököt valamivel? 200 milliárdnál is több pénzt költünk el Kongóban

Valódi Hírek