Hatalmasat bukott az MSZP, erre Tóth Bertalan bejelentette, hogy nem mond le

Reménytelen ez a párt.

Miután az MSZP 6,6 százalékkal az elmúlt 25 év legrosszabb eredményét érte el, Tóth Bertalan pártelnök, egyben a párt EP-listájának „húzóneve” sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette, hogy

az MSZP elnöksége nem mond le,

magyarán nem vállalja a felelősséget a történelmi bukásért.

kép: ATV

Tóth Bertalan úgy bagatellizálta el a drámai eredményt:

„egy politikai párt életében vannak kudarcok, de nem adjuk fel, küzdeni fogunk tovább a NER ellen”.

Elmondta azt is, hogy ő maga nem megy ki Brüsszelbe, az MSZP választmánya pedig szombaton fog dönteni arról, hogy a megszerzett egyetlen mandátumot végül ki kapja azt meg.

Valódi Hírek