Kezd magára találni az ellenzék.
dk

Gyurcsány Ferenc a DK elnöke
DK (Demokratikus koalíció)
A Demokratikus Koalíció (röviden DK) 2011-ben alakult szociálliberális, Európa-párti magyarországi párt. A Magyar Szocialista Pártból (MSZP) Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezetésével távozó politikusok, illetve az őket körülvevő szellemi holdudvar hozták létre. Magát nyugatos, polgári balközépként határozza meg.
Politikai céljait A Köztársaság Kiáltványa írás és a Merjünk hazafiak lenni! című politikai elemzés foglalja össze. (Forrás: Wikipedia)
Íme a legfrissebb hírek:
Dr. Molnár Csaba nagyon kemény választ küldött a fenyegetőző Kocsis Máténak
Ezekkel csak így lehet.
Bréking: Kocsis Máté megfenyegette a Demokratikus Koalíciót a parlamenti tisztségeik elvételével
Dühbe gurult, hogy Dobrevék nem szavazták meg a brüsszeli fideszes jelölteket.
Friss számok: Tovább erősödött a DK és a Momentum, megsemmisült az LMP (+grafikon)
Tartósnak bizonyult az az ellenzéki átrendeződés, amit a májusi EP-választás hozott.
Hoppá: A DK kezdeményezésére a szocdem frakció sem szavazza meg a fideszes bizottsági vezetőket
Egyre forróbb a talaj Orbánék lába alatt Brüsszelben.
Gyurcsány Ferenc: Orbán elbukott Európában! (+videó)
Németh Szilárd majdnem felrobbant az idegtől az első sorban.
Ne osztogass álhíreket! Megállapodott a DK és az MSZP Szegeden, mindenki Botkát támogatja (+videó)
Sajnos az ellenzéki média is beszállt a hazugságok terjesztésébe.
Molnár Csaba: Nesze neked, Orbán Viktor! Nem kellett Manfred, megkaptad Ursulát
A DK politikusa üdvözölte, hogy lényegében a DK programját megvalósító elnöke lesz az Európai Bizottságnak.
Dobrev Klárát jelölik az Európai Parlament egyik alelnökének
Egyből egy komoly posztot kaphat.
Tombol a téboly a Fideszben: Kocsis Máté szerint Karácsony mögött is Gyurcsány áll (+videó)
Úgy kiértékelte az előválasztást, hogy a fal adta a másikat.
Budai Gyula hatalmas hisztériát rendezett a HírTV-ben Czeglédy Csaba miatt (+videó)
Nagyon fáj neki, hogy szabadlábon van az ellenzéki ügyvéd-politikus.
Nem volt hajlandó felállni Kövér László érkezésekor a DK képviselője – Felrobbant az idegességtől a házelnök
Idegállapotba jött a bajszos házmester!
Egy MSZP-közeli telefonszámról hazug hívások érkeznek, a DK bejelentést tett választási csalás miatt
Azzal manipulálják az embereket, hogy Karácsony a DK jelöltje, szavazzanak rá.
Durvul a háború: Minden fegyverét Kálmán Olga ellen fordította a Fidesz a véghajrában
Már nem is titkolják, hogy kinek a győzelmétől tartanak egyedül.
Vége: Az utolsó szabadstrandot is bezárják Keszthelyen, csak a Fidesz-maffia fizetős helyei maradnak
Lassan az egész országot a saját nevükre íratják.
Dobrev Kláráék teljes erővel kampányolnak Kálmán Olga mellett (+fotó)
Sorra hívják fel az ismerőseiket.
Kálmán Olga: „Nagyon rossz üzenet, hogy a rivális ellenzéki pártok velem foglalkoznak!” (NYF-videó)
Végigkísértük a DK jelöltjének egy napját.
Dobrev Klára keményen kiállt Kálmán Olga mellett – Elmondta, miért szavaz rá (+videó)
Elég volt a tétova, tejbetök „ellenzékiségből”!
Bemutatta programját Kálmán Olga: Kilenc azonnali vállalást tett a budapestiekért (+videó)
Karakán ellenfelet kapott Tarlós!
Gréczy Zsolt: Egy fontos kérdés Karácsony Gergelyhez
„Kedves Gergely! Ugye megérted, hogy emellett nem lehetünk el szó nélkül.”
Gyurcsány Ferenc: Merj nőket választani, mert a nőkkel igazabb lesz a világ!
A DK elnöke szerint nincs rendben, hogy alig találunk ma nőket fontos politikai beosztásban.
Júniusi felmérés: A DK és a Momentum vette át az ellenzék vezetését (+grafikon)
Kijöttek az első számok az EP-választás után.
Vágó István leleplezte a csaló „közvéleménykutatót”, aki Kálmán Olgáról hazudik az embereknek
Ugyanő volt, aki 1 darab európai mandátumot „mért” a DK-nak. Végül 4 lett.
Kálmán Olga nem áll le: A legfájóbb pontján ment neki Tarlósnak és a Fidesz-maffiának (+videó)
Egy nő, aki felrázza az országot!
Ez a 3 perces videó megmutatja, miért támadja brutálisan a Fidesz és az MSZP is Kálmán Olgát
Vége a tutyimutyi tempónak!