Vágó István leleplezte a csaló „közvéleménykutatót”, aki Kálmán Olgáról hazudik az embereknek

Ugyanő volt, aki 1 darab európai mandátumot „mért” a DK-nak. Végül 4 lett.

Lassan minden követ megmozgat Kálmán Olga ellen az MSZP, mióta a legnépszerűbb főpolgármester-jelölt világossá tette: fel fogja számolni a Fidesz-MSZP parkolómaffiát, amelyben a mutyipártok évek óta degeszre keresik magukat, a fővárosiak kárára.

Amióta az IDEA Intézet megmérte, hogy Kálmán Olga 44 – 26%-ra vezet Karácsony Gergely előtt, a szocialista média (Hírhugó, Balramagyar, Hírklikk, Pestibulvár, stb.) egész pályás letámadást indított a DK-s támogatással induló jelölt ellen.

Kálmán Olga

Hétfőn új fordulatszámra kapcsolták Kálmán Olga nyírását: a Publicus Intézet nevű szocialista propagandacég körbeküldözgette a sajtónak a legújabb „felmérését”, amelyben – mit ad Isten – Kálmán Olga már a parkolómaffiának megálljt parancsolni képtelen Karácsony mögött szerepel.

A Publicus számait kritika nélkül hozta le a fősodratú magyar média, pedig elég lett volna megnézni a forrást. Az MSZP célja egyértelmű: elbizonytalanítani Kálmán Olga szavazóit, és elérni, hogy ne veszélyeztesse semmi a mutyipártok háttéralkuját.

(Hogy még szebb legyen: a „kutatást” az a Népszava rendelte meg, amelynek tulajdonosa a NER-oligarcha Leisztinger Tamás – naná, hogy nekik az eddigi Fidesz-MSZP-világ továbbvitele lenne a kívánatos – a szerk.)

A végtelenül aljas manipulációra Vágó István, a DK elnökségi tagja hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán.

A „Publicus Intézet” a közröhej kategóriába tartozik a szakmán belül, Vágó emlékeztet is rá, hogy a Publicus volt az, amelyik az EP választásokra több mint 4-szer annyi szavazatot (!) jósolt az MSZP-nek, mint a DK-nak.

A valódi eredményt pedig ismerjük: DK 16%, Momentum 10%, MSZP 6%.

A Publicus egy mandátumot „mért” a DK-nak, végül négyet kaptak.

Normális országban egy ekkora blamázs után nem lenne komolyan vehető médium, ami ennek az „intézetnek” hitelt adna, a számaiból cikket írna, vagy a vezetőjét behívná a stúdióba.

Pulai András, a Publicus „Intézet” vezetője

FIGYELEM! Ha ezt az embert látod a tévében, egy szavát se hidd el! Sőt, ha teheted, hívd fel a tévé közönségszolgálatát, hogy többet ne hívják meg vendégnek, mert nem vagy kíváncsi a hazug manipulációra!

 

Valódi Hírek