Egy MSZP-közeli telefonszámról hazug hívások érkeznek, a DK bejelentést tett választási csalás miatt

Azzal manipulálják az embereket, hogy Karácsony a DK jelöltje, szavazzanak rá.

Hétfő délután a DK közleményben jelezte, hogy az elmúlt órákban tömegesen érkeznek a párthoz állampolgári bejelentések egy félrevezető tartalmú automata hívásról, amelyeket a +36 21 345 6107 számról indítottak.

A hívás úgy állítja be Karácsony Gergelyt, mintha Gyurcsány Ferenc és a DK által hivatalosan támogatott jelölt lenne, ehhez pedig Gyurcsány Ferenc egy korábbi tévészereplésének hangját is felhasználták.

A DK az ügyben hivatalos bejelentést tesz a Civil Választási Bizottságnál választási csalás miatt.

„A DK áll minden versenyhelyzet elé, azonban mi a tisztességes verseny hívei vagyunk, ahol egyetlen fél sem nyúl tisztességtelen és a választókat megtévesztő eszközökhöz.”

– áll a párt hivatalos közleményében, melyet Gréczy Zsolt jegyez.

Ami ennél is kétségbeejtőbb: ha utánanézünk az interneten az ominózus telefonszámnak, azt találjuk, hogy korábban az MSZP propagandacége, a Publicus Intézet indított róla hívásokat, de toboroztak róla az MSZP fáklyás felvonulására is.

Íme, hogy milyen hívások tartoznak a telefonszámhoz:

A Publicus Intézet nevű MSZP-propagandacég vezetője Pulai András: ő volt az, aki korábban azt hazudta, hogy a DK-nak 1 darab európai mandátuma lesz, amiből végül lett négy.

És ő az, aki a „közvélemény-kutatásaiban” évek óta röhejesen túlméri az MSZP-t, és alulméri az MSZP riválisait, ám a nyilvánvaló hazugságai dacára a mai napig behívják egyes műsorokba, és megszólaltatják, mint „szakértőt”.

Pulai András, az MSZP-s Publicus Intézet vezetője

Korábban >>itt<< és >>itt<< írtunk Pulai András és az MSZP aljas módszereiről.

 

Valódi Hírek