Elege lett a DK-nak: Kiszedik Orbánéktól a kínai gigahitel feltételeit, ezt nem lehet már titokban tartani

Varju László az Orbán-kormány által felvett kínai hitel kapcsán posztolt.

Mint már ismert, az Orbán-kormány 1 milliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól idén tavasszal.

Az összeget április 19-én teljes összegben lehívta a kabinet. A hitelt a Kínai Fejlesztési Banktól, a Kínai Eximbanktól, valamint a Bank of China magyar ágától vették fel Orbán Viktorék. A pénzt 2027. április 19-ig kell visszafizetni, tehát a futamidő 3 év.

Kapcsolódó: Most döntött a kormány: Suttyomban adósságba verik egész Magyarországot

Varju László július végi sajtótájékoztatóján közölte, a Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléssel fordul az Államadósság Kezelő Központhoz, hogy világossá váljon, miért és milyen feltételekkel adósítják el Orbánék a magyarokat.

„Ezzel a hitellel Kína nemcsak gazdasági, hanem politikai függésbe is taszítja Magyarországot. Orbán Viktor ezzel feltette magára az elé dobott kínai pórázt az újabb ellopható milliárdokért cserébe”

– fogalmazott Varju László a kínai hitel kapcsán.

A DK alelnöke csütörtökön arról posztolt a közösségi oldalán, hogy közérdekű adatigényléssel igyekszik kideríteni,

milyen feltételek mellett adósítja el hazánkat az Orbán-kormány az 1 milliárd eurós gigahitellel.

Kapcsolódó: Ekkora baj van? Nagy Márton hitelért könyörög

Alább idézzük Varju László bejegyzését

„❗ Közérdekű adatigényléssel igyekeztem kideríteni, hogy milyen feltételek mellett adósítja el hazánkat az Orbán-kormány egy egymilliárd eurós gigahitellel.

✍️ Az mégiscsak furcsa, hogy mi, magyarok fizetünk egy hitelt, de éppen mi nem tudhatjuk, hogy milyen feltételekkel vettük fel, milyen kamatra, na meg, hogy mi történik akkor, ha nem fizetjük vissza.

A kínai rendőrök mellé kínai végrehajtókat is küldenek?

Átneveznek minket Kicsi Kínára? Esetleg választanak maguknak egy magyar megyét, ahol most már csak akkugyár fog épülni?

Ha mi álljuk a cechet a végén, akkor ezeket igenis jogunk van tudni.

A magyar kormány nem szeretné, ha tudnánk.

Az Államadósság Kezelő Központ azt válaszolta az adatigénylésre, hogy nem mondhatnak semmit, mert ez mind banktitok, ráadásul kínai banktitok.

A »bátor« Varga Mihály pénzügyminiszter már be is jelentette, hogy kezdeményezik a kínai pénzintézeteknél a banktitok feloldását, addig sajnos nem mondhatnak semmit, nehogy kínai érdeket sértsenek.

Tehát nem minket képviselnek, akik ki fogják fizetni ezt a hitelt adók és megszorítások formájában, hanem a hitelt adó Kínát és a kínai bankokat.

Fordítva ül a lovon a magyar miniszterelnök,

ha azt hiszi, hogy a kínai bankoknak kell megfelelnie, és nem a magyar adófizetőknek.

Én inkább azt mondom, hogy ha Orbán Viktor nem hozza nyilvánosságra a kínai hitelszerződést töviről-hegyire, akkor

húzza ki a kezét a zsebünkből és fizesse ő maga,

lopott már tőlünk eleget hozzá.

Lehet pitizni a kínai gigabankoknak, de akkor ne a mi zsebünkre menjen ki a játék. Aki felvesz egy gigahitelt a nevünkben, majd titkolózik, az fáradjon a kasszához, és ne ránk mutogasson!”

(VARJU László Újpest-Angyalföld/Facebook/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Nagy Márton nem tágít: Lehet, hogy még több kínai hitelt akarnak Orbánék?

Lehullt a lepel Orbán milliárdos játszmájáról: Gazdasági összeomláshoz vezethet a magyar kormány ijesztő ámokfutása

Kiderült Orbánék gyalázatos tette: Már rég a kínaiak zsebében van Magyarország

Valódi Hírek