Lehullt a lepel Orbán milliárdos játszmájáról: Gazdasági összeomláshoz vezethet a magyar kormány ijesztő ámokfutása

Orbán Viktor kormánya súlyos milliárdokat ajándékoz Észak-Macedóniának a kínai hitelből.

Megremeghet a magyar gazdaság Orbánék hajmeresztő akciójától

Vasárnap jött a hír:

a magyar kormány gigantikus hitelt nyújt Észak-Macedónia kormányának,

amelyet a szinte szövetségesének tekinthető VMRO-DPMN párt irányít. A Népszava értesülései szerint nem is cáfolták az arra vonatkozó információkat, hogy mindezzel Orbán Viktor az „európai súlyát” – ha létezik olyan – igyekszik növelni.

Mennyi az annyi?

Felidézték, hogy néhány hete Hrisztijan Mickoszki, az új szkopjei miniszterelnök még „Macedónia hősének” titulálta Orbánt, amikor a magyar kormányfő bejelentette, hogy jelentős magyar hitel „segíti ki” Észak-Macedóniát a gazdasági csődből, és remélhetőleg lehetőséget is teremt a gazdaság beindítására.

A magyar Eximbank által nyújtott

egymilliárd eurós hitel (!)

többek között autópálya-építés folytatására és más infrastrukturális beruházásokra szolgál majd – tudatta Mickoszki, hozzátéve: a hitel felét az önkormányzatok kapják a helyi gazdaság fellendítésére.

„Nagyvonalú” Orbán: Észak-Macedónia ráér három év múlva törleszteni

Mára azonban kiderült: a hitel második, félmilliárd eurós részletét 2025 januárjában folyósítják, éppen akkor, amikor Észak-Macedóniának egy korábbi kölcsönt kell törlesztenie. Mickoszki gyors gazdasági növekedést ígért, amelyet a magyarországi állami bank forrásaival kíván elérni, mivel a miniszterelnök szerint a magyar kölcsön feltételei kedvezőbbek a nemzetközi piacokon elérhetőknél.

A hitel

15 évre szól, évi 3,25 százalékos kamattal, törlesztése is csak három év múlva lesz esedékes (!).

Miből fizeti ki a hitelt az Orbán-kormány?

Nincs olyan, aki vitatná, hogy Orbán támogatása egyértelműen politikai lépés, amellyel a magyar miniszterelnök saját európai mozgásterét, próbálná meg növelni. Ugyanakkor az ügy súlyát némileg csökkenti az a feltételezés, miszerint

Magyarország maga is hitelből folyósítja ezt a kölcsönt,

többek között a nemrég felvett egymilliárd eurós kínai hitel révén.

Kapcsolódó: Most döntött a kormány: Suttyomban adósságba verik egész Magyarországot

Újból a térképre került a bűnöző Nikola Gruevszki

Emlékeztettek, hogy Orbán és Mickoszki VMRO-DPMN pártja több évtizedes, szinte szövetségesi kapcsolatban állnak egymással, amelynek élén korábban Nikola Gruevszki volt miniszterelnök állt.

Gruevszki 2016-ban elvesztette a választásokat, majd két évvel később különféle visszaélések miatt elítélték, és

a börtön elől 2018. november 11-én Magyarországra menekült.

Kapcsolódó: Tovább dagad a botrány: Milliárdokkal tömik ki Orbánék a Magyarországon bújtatott macedón bűnöző haverjukat

Mint írták, Gruevszki szökését a magyar hatóságok szervezték meg, számára a magyar kormány menedékjogot is biztosított. Ugyanakkor jelenleg úgy fest, pártja győzelme még nem lesz elegendő ahhoz, hogy hazatérhessen, de nem is hívják. Gruevszki nevéhez ugyanis olyan mértékű „nemzetépítési” túlkapások köthetők, mint hogy például sikerült az országát kitessékelnie az euroatlanti integrációból.

Orbán világképének nem titkolt része az a téveszme elképzelés, hogy Magyarország középhatalmi szerepet tölthet be a térségben (?). Mint ismert, a V4-ek együttműködésének jelentősége ugyanakkor mára jelentősen csökkent. Így Orbán újabban a Balkánt tekinti a magyar befolyás új területének, különösen az EU-n kívüli részeket.

A magyar nemzetvezető szoros kapcsolatot épít ki a szerb Vučić-rendszerrel. Közös érdekük ugyanis, hogy kihasználják az EU előnyeit, miközben kapcsolatokat tartanak fenn Oroszországgal és Kínával is. Beszámoltunk róla, hogy Orbán pénzügyileg megsegíti a boszniai Szerb Köztársaságot is, ezzel hozzájárulva a régió feszültségeinek fenntartásához.

Ezt kapják Orbánék a hitelért cserébe

Az Észak-Macedóniának nyújtott egymilliárd eurós hitelért cserébe Hrisztijan Mickoszki kormánya engedélyezni készül egy harmadik mobilszolgáltató belépését, amelyet várhatóan a Jászai Gellérthez köthető 4iG cég fog megkapni. Bár még nem írtak más magyar cégek megjelenéséről, valószínű, hogy NER-közeli vállalatok is részt vehetnek majd autópálya-építési és egyéb infrastruktúra-fejlesztési projektekben.

A feltehetően súlyos szereptévesztésben lévő Orbán Viktor a Balkánon úgy próbál meg fellépni, mint egy önálló geopolitikai szereplő, amikor más jobboldali, nacionalista vezetőket támogat. Valójában azonban Kína és Oroszország érdekeinek kedvez. Megjegyezték, Ljupcso Popovszki szkopjei elemző szerint Orbán egy Budapest–Belgrád–Szkopje tengelyt próbál meg létrehozni, remélve, hogy az EU-bővítéssel ezen országok az ő jobboldali-szuverenista táborát fogják majd „erősíteni”.

Kapcsolódó:

Ilyen nincs: Orbán Viktor a bűnöző Gruevszki szövetségesét fogadta a Karmelita kolostorban

Itt a döntés: súlyos büntetést kapott a Magyarországra menekített politikusbűnöző

Megtörte a csendet az Orbánék által bújtatott, jogerősen börtönbüntetésre ítélt macedón politikus

Valódi Hírek