Kiderült Orbánék gyalázatos tette: Már rég a kínaiak zsebében van Magyarország

Ezermilliárd forintnyi hitelt vettek fel Kínától Orbánék.

Az idén tavasszal felvett egymilliárd euróval együtt közel ezermilliárd forintnyi tartozásunk van kínai bankok felé, amelyek mellé ráadásul akár rejtett hitelek is társulhatnak.

Orbánék iszonyatos hiteleket vettek fel Kínától

Megírtuk, hogy idén tavasszal a kormány teljes titokban egymilliárd eurónyi hitelt vett fel kínai bankoktól, és ezt egy összegben le is hívta április 19-én.

Ez körülbelül 395 milliárd forintnyi tartozást jelent.

A 444.hu hétfőn többnyire az Államadósság-kezelő Központ adataira támaszkodva összeszedte, minden egyéb hitellel együtt mennyivel tartozik Magyarország Kínának.

Három év alatt jelentős tartozást halmozott fel az Orbán-kormány

Az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank felé az idei második negyedév végén 71,79 milliárd forintos tartozása volt a magyar államnak. Ezt a pénzt 2022 utolsó negyedévében hívtuk le először. Ez példátlan, hiszen az intézet csak ázsiai országok beruházásait finanszírozza.

Európai országként Magyarország az első és egyetlen adósa a banknak.

Erre csak a koronavírus-járvány utáni rendkívüli helyzet teremtett lehetőséget, a pénzt egészségügyi fejlesztésre kapta a magyar állam.

Fél évvel korábban, 2022 második negyedévében már a Budapest–Belgrád vasútvonal építésére is érkezett hitelrész. Jelenleg erre a projektre már 341,6 milliárd forintot hívtak le Orbán Viktorék. A 750 milliárd forintos beruházás 85 százalékban hitelből, 15 százalékban pedig önrészből valósul meg.

Ezek jött az idén tavasszal teljes titokban felvett 1 milliárd eurónyi hitel. Ez a második negyedév végén 395,15 milliárd forinttal szerepel az ÁKK kimutatásában.

Már idén milliárdokat fizethetünk Kínának

A magyar államnak jelenleg még 3 milliárd jüan értékű devizakötvényt kell idén és jövőre visszafizetnie kínai befektetőknek. Ez

a jelenlegi árfolyamon közel 150 milliárd forintot jelent.

A portál szerint azonban előfordulhat, hogy ennél is nagyobb adósságot halmoztak fel Orbánék. A Budapest–Belgrád vasútvonal érdekében közös magyar–kínai vegyesvállalatot hoztak létre a felek: a Kínai–Magyar Vasúti Zrt.-t, amelynek tartozása tavaly ugrott egy jelentőset. Ha ezt kínai hitellel finanszírozzák, akkor

az újabb hiteleket az államháztartáson kívül, rejtve lehet tartani.

hiszen ezek a kölcsönök céges hitelek lesznek, melyeket nem kell feltüntetni az államháztartás számláiban.

Bár a költségvetésekben ezek a hitelek nem jelennek meg, a kockázatot ugyanúgy az államok viselik. A portál rámutat: ha a projektek bedőlnek, akkor ami addig magánadósságnak tűnt, államadóssággá válik.

Valódi Hírek