Ekkora a baj? Áder János kibökte, amit Orbán nem akart hallani

Áder János podcastjében a környezetvédelem a központi téma, Orbán azonban nem fog örülni a friss fejleményeknek.

A klímaváltozás százszor gyorsabban megy végbe a magyar erdőkben, mint 30 évvel ezelőtt. Az erdészetekre komoly feladat hárul jelenleg és a jövőben is – hangzott el Áder János Kék bolygó című podcastjének hétfőn közzétett adásában. A korábbi államfő Czimber Kornéllal, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánhelyettesével beszélgetett.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a mostani csapadékszegény időjárásra is utalva arról kérdezte a szakembert, hogy a 2022-es rendkívüli szárazság mennyire viselte meg a 2 millió hektáron elterülő magyar erdőket.

Kapcsolódó: Áder János aggódik: Már az exállamfő szerint is nagy a baj (+videó)

Czimber Kornél elmondta, hogy főként az Alföld déli részén keletkeztek – több 100 milliárd forintos – komoly károk. Azok a fiatal és az idősebb ültetvényeket egyaránt érintették. Az ország nagyobbik területén viszont az elmúlt években stagnált vagy javult az erdők állapota.

Mindezekkel együtt a magyar erdők harmada gyengülőben van az elnyúló száraz időszakok és a nem kiegyensúlyozott csapadékeloszlás miatt.

A negatív folyamatok megállítása és visszafordítása érdekében be kell avatkozniuk az erdészeteknek

– hívta fel a figyelmet.

Áder János arra irányuló kérdésére, hogy a modern technológiákat milyen módon lehet alkalmazni ebben a munkában, a szakember közölte: Magyarország erdeinek nagyobbik részén már elvégezték a fák méretét, elhelyezkedését, az alattuk lévő földtakaró domborzati viszonyait feltáró légi lézeres letapogatást.

Műholdfelvételek és komolyabb, méretes drónok segítségével folyamatosan képesek nyomon követni a magyar erdők állapotát, a mesterséges intelligencia elemzéseinek segítségével pedig felkészülnek a jövőre. Emellett az erdőben elhelyezett érzékelők is segítenek az aktuális és jövőbeni beavatkozások meghatározásában – sorolta.

Mint mondta, az erdészeteknek sok lehetőségük van arra, hogy időben beavatkozzanak. A modern technológia által biztosított tapasztalatok fényében ugyanis ki tudják választani a megváltozó klímához illő fafajokat. Gondoskodhatnak bizonyos területeken a vízvisszatartási képesség javításáról, illetve azt is meghatározhatják, hogy milyen fasűrűséggel érdemes egy adott területen ültetvényt telepíteni – részletezte.

Orbánék telepakolják az országot akkumulátorgyárakkal

A téma nem is lehetne aktuálisabb, az Orbán-kormány előszeretettel pakolja tele az országot a környezetet nem kímélő üzemekkel. Az akkumulátorgyárak kapcsán a kabinet rendre igyekszik meggyőzni a nyilvánosságot, hogy a legszigorúbb szabályok szerint települnek be az üzemek Magyarországra.

Kapcsolódó: Ez rettenetes: 88 tonna magzatkárosító oldószer került Gödön a levegőbe

Ugyanakkor hetente érkeznek az elkeserítőbbnél elkeserítőbb hírek az akkumulátorgyárakról, gyanús tevékenységekről, a civilek tiltakozásáról. Az akkumulátorgyártással kapcsolatban már sokszor szó esett az örök vegyi anyagokról – perfluor-alkoxi-alkánok fluorpolimerek/PFA-k. Ezek olyan vegyszerek, amelyek csak rendkívül lassan bomlanak le. Így jelentős károkat okoznak a környezetnek, de hatásaik rendkívül károsak az emberi egészségre is.

Emlékezetes, hogy 2023 júniusában egy civilek által kezdeményezett szakértői talajvizsgálat az akkumulátorgyártáshoz is használt, NMP nevű mérgező oldószer jelenlétét mutatta ki a győri talajvízben.

Kapcsolódó: Országos balhé: Akkumulátorgyártáshoz használt magzatkárosító anyagot találtak a győri talajvízben

Egy évvel később, 2024 nyarán is arról érkezett hír, hogy súlyos környezetkárosítást követett el Magyarországra betelepült cég.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal három hetes késéssel, az önkormányzati választás után (!) tette csak közzé az első olyan hulladékgazdálkodási bírságról szóló határozatát, amellyel egy újonnan Debrecenbe települt, kínai tulajdonú autóipari céget sújtottak.

Az 1 millió 980 ezer forintos bírságot a Halms Hungary Kft-re szabták ki. A vállalat a debreceni CATL gyára mellett húzta fel saját üzemét. Mint kiderült, a Halms telephelyéről titokban a csatornába vezették a szennyezett vizet (!).

Százszorosára gyorsult a folyamat

A volt államfő a műsorban egy korábbi kutatást idézett fel, amely szerint a megfigyelések azt mutatják, hogy az utolsó jégkorszak óta az erdészeti klímazónák 100 évente 5 kilométert „vándoroltak” délről északra, de ez a folyamat mára jelentősen felgyorsult.

Czimber Kornél közölte, hogy a klímaváltozás miatt ma már százszorosára gyorsult a folyamat, azaz

évente tolódnak el 5 kilométernyit a zónák északi irányba.

Éppen emiatt ma érdemesebb az erdők esetében olyan fafajtákat – például olyan tölgycsemetéket – ültetni a mi égövünkön is, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt Törökország vagy éppen Bulgária erdeiben érezték jól magukat.

E „gyorsított adaptáció” érdekében a magyar erdész szakma már fel is vette a kapcsolatot mind bolgár, mind török erdészekkel a tőlünk délebbre őshonos, szárazságtűrőbb tölgyfélék tanulmányozása, betelepítése céljából. E téren Tolna vármegyében már vannak is jó tapasztalatok a megváltozó éghajlati viszonyokat jól toleráló szürke tölggyel kapcsolatban – fűzte hozzá.

A szakember arra is kitért, hogy a mai kor vívmányait felhasználva, az erdőmérnökök a bioinformatika eszköztárát is használják az erdők megóvására, fejlesztésére, így oltóanyagok vagy bizonyos káros hatásoknak ellenálló egyedek létrehozására alkalmas szaporítóanyagok kifejlesztésére.

Czimber Kornél beszélt továbbá arról, hogy a magyar szakemberek tudását a világ más részein – így Algériában, Mongóliában – is alkalmazzák jelenleg, így – a többi között – leromlott állapotú erdők feljavítását célzó programok kidolgozásában vesznek részt magyar mérnökök.

(MTI/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Most van óriási bajban az Orbán-kormány: Félelmetes dolgok derültek ki az akkumulátorgyárakról

Kudarcot vallott az Orbán-kormány: Vészhelyzetet hirdetett az egyik magyarországi akkumulátorgyártó

Valódi Hírek