Óriási botrány: A csatornába engedte a szennyvizet a kínai cég Debrecenben

Teljesen titokban vezették a szennyvizet a csatornába.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal három hetes késéssel, az önkormányzati választás után (!) tette csak közzé az első olyan hulladékgazdálkodási bírságról szóló határozatát, amellyel egy újonnan Debrecenbe települt, kínai tulajdonú autóipari céget sújtottak – hívta fel a figyelmet a 24.hu.

Kiderült: a kínai cég a csatornába vezette a szennyvizet

Az 1 millió 980 ezer forintos bírságot a Halms Hungary Kft.-re szabták ki, amely vállalat a debreceni CATL gyára mellett húzta fel saját üzemét. Mint kiderült: a Halms telephelyéről

titokban a csatornába vezették a szennyezett vizet (!).

Jelezték, ugyan már május 22-én megszületett a büntetésről szóló határozat, azonban ezt csak június 11-én hozták nyilvánosságra.

A hatóság még januárban tartott vizsgálatot a telephelyen, és az ellenőrzés keretében többek között azt állapították meg, hogy a Bánki Donát utcai csapadékvíz-elvezető csatornarendszeren keresztül

a környék természetes vízelvezetőjébe, a Kisgugyori csatornába „ismeretlen, fehér színű (emulziós) anyag folyt”.

Megállapították, hogy a záportározóban és a Kisgugyori csatornában vízszennyezés történt, amely a Halms Hungary Kft. jogellenes tevékenységére vezethető vissza. A vízszennyezést és az ok-okozati összefüggést a mintavételi eredmények

egyértelműen alátámasztották

– írták a jelentésben.

Orbán Viktorék rendívül hálásak a környezetpusztító kínai cégnek

Emlékeztettek, a kínai tulajdonú cég az első ütemben 43 millió eurós beruházással építette fel üzemét, amelyhez

Orbán Viktorék kormánya mintegy 1,5 milliárd forint támogatást adott.

Mi történik Debrecenben?

A lap megjegyezte, az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban az elmúlt másfél évben civil tiltakozási hullám indult Debrecenben és a környező településeken. A felmérések arra utaltak, hogy ez kedvezőtlenül befolyásolja majd a fideszes városvezetés támogatottságát.

Azonban az önkormányzati választás eredménye nem ezt igazolta: Papp László simán, mintegy 50 százalékos eredménnyel őrizte meg polgármesteri pozícióját, a képviselő-testületben is maradt a fideszes többség. Jelezzük, a Fidesz mindenhol, mindent megtett a „győzelem” érdekében. Köztudott, hogy a kormányzó párt minden módszert bevetett a „mozgósítás” során, és az is tudvalevő, hogy a kétes módszerek alkalmazásától sem riadnak vissza, sőt.

Kapcsolódó:

Beköszöntött a rémálom: Debrecenben megtette a Fidesz, amire csak nagyon kevesen mertek fogadni

Megfagyott a levegő a tárgyalóteremben: Egyre dagad a botrány Orbánék veszélyes kínai akkumulátorgyárai körül

Berezelt a fideszes polgármester, miután kitört a botrány Debrecenben Orbánék veszélyes gyára miatt

Óriási botrány tört ki Debrecenben: Rákkeltő anyagokról talált bizonyítékot a civilek ügyvédje (+videó)

Valódi Hírek