Péntek reggel sokkolta a magyarokat Orbán: Itt vannak a miniszterelnök súlyos bejelentései (+videó)

Péntek van. Orbán Viktor ismét beszélt a Kossuth Rádióban.

Orbán szerint Ursula von der Leyen az ő alkalmazottuk

A magyar kormányfő azt, mondta, szerinte „harmatgyenge” az a teljesítmény, amit az Európai Bizottság letett az asztalra az elmúlt öt évben, ezért nem támogatta Ursula von der Leyen újraválásztását.

Kijelentette: „az európai ipar hanyatlik, a migrációt nem sikerült megoldani, a zöld átmenet megbukott.

„Von der leyen nem a politikai ellenfelünk,

a mi alkalmazottunk,

az öné is, lehet nem tud róla, de rajtam keresztül az öné is. A feladata az, hogy a miniszterelnökök által felvázolt irányvonalat hajtsa végre. Mivel a fizetését a tagállamoktól kapja, ő egy függelmi viszonyban van. A probléma az, hogy a miniszterelnökök hagyták, hogy csinálja tovább, amit eddig”

– mondta.

Az új NATO-főtitkárról közölte: „főtitkár-szerűségről beszélünk”, de jobbat kellett volna találni.

Az Európai Parlamentről elmondta: vannak olyan jogai, amelyek emlékeztetnek a nemzeti parlament jogaira, de a dolog lényege, hogy von der Leyennek „azt kell tennie”, amit a miniszterelnökök akarnak – magyarázta.

Hozzáfűzte: a következő változás szerinte a nemzeti választásokon érhetők el, például szeptemberben Ausztriában, Németországban a tartományi választásokon. Orbán reméli, hogy a miniszterelnökök utasítása változik, és jobb utasításokat tudnak adni, jobbak lesznek a számonkérésben.

Többségben lesz a Patrióták Európáért frakció az EP-ben?

„Az a kérdés, hogy a magyar emberek mit akarnak.

A baloldal »háborúpárti«, az emberek azt akarják, hogy a háborút állítsák le, a baloldal »migrációpárti«, de az emberek azt akarják, hogy a migrációt állítsák le”

– sorolta fel tévképzeteit az ázsiai vendégmunkásoknak Magyarországon letelepedést biztosító miniszterelnök.

„Az emberek nemzeti szuverenitást, nemzeti büszkeséget akarnak, megvan a lehetőség, itt van velünk, hogy más legyen az európai politika, mint amit a baloldal ajánl nekik. Van egy világos jobboldali vízió, ennek tengelyében a Patrióták Európáért frakció áll, ami békepárti,

családbarát”

– mondta. Orbán megjegyezte: azzal kalkulál, év végére többségbe kerül az EP-ben a pártcsaládja.

Orbán „versenyképességi paktum”-ról tett bejelentést

„A versenyképesség azt mutatja, hogy hogyan élünk. Ha ez rossz, akkor az általad legyártott termékeket nem tudod eladni a világ más pontjain.

Ebből a szempontból baj van, az európai versenyképességnek problémája van.

Ezt nem én mondom, az Európai Bizottság adta rá a pecsétjét. Olcsóbban, jobb minőséget és korszerűbben kell gyártani, mint eddig. Központi témája ez a magyar elnökségnek. Persze, itt a háború, amit meg kell oldani, de amit mi választottunk magunknak központi témát, az a versenyképesség. November 8-án lesz egy tanácsülés, ahol

versenyképességi paktumot fogok előterjeszteni”

– mondta Orbán.

Kapcsolódó: Befutott Orbánék legsúlyosabb bizonyítványa: Ezt nem teszik fel a polcra

A Magyarországot Európa szegényházává züllesztő kormányfő szerint „úgy nehéz versenyképességet javítani, ha támogatunk egy háborút, ami ráadásul két szláv nép háborúja”.

„Nincs elég pénz sok mindenre, mert az Ukrajnába megy”

– mondta az Oroszországgal szemben honvédő háborút folytató Ukrajnáról.

„Ha a háborús politika folytatódik, akkor a versenyképességre fordítható összeg kevesebb lesz. Amíg háborús idők vannak, addig

háborús költségvetést kell készíteni Magyarországon is”

– mondta, hozzátéve: szerinte megkétszerezné a magyar gazdaság idei növekedését, ha jövőre a „béke költségvetését” tudnák benyújtani.

Oroszország Ukrajna ellen indított háborújáról is beszélt

Von der Leyen és az európai liberálisok „naiv emberek”, őket Orbán nem vádolja „haszonleséssel”, „butasággal” pedig végképp nem – osztotta meg a magyar miniszterelnök.

Azt mondta: a háborún valaki mindig nyer, „megjelennek a hiénák” szerinte, akik megpróbálnak pénzt csinálni a háborúból. Ő – folytatta – nem vádol senkit azzal, hogy benne lennének Soros György dollárspekulánsainak zsebében. A meghatározó a naivitás – mondta el.

„A békemissziótól azt várják, hogy másnap majd nem lőnek.

Ez egy félreértés. Ott van a gyerekkórház ügye is.

Én beszéltem mindkét féllel, én vagyok az egyetlen Európában.

A két fél nem akar békét.

Mind a két fél úgy gondolja, hogy ő a háborún nyerhet, hogy az idő az ő oldalukon van, és persze egyszer lesznek majd béketárgyalások is, de a kérdés az, hogy milyen erővel ülnek majd az asztalnál. Mindkét fél azt reméli, hogy erősödik addig.

Ezek a naiv európaiak azt gondolják, hogy szóljunk már Putyin elnök úrnak, hogy ne bombázzon le egy nem tudom milyen várost. A háború erő kérdése. Ha a felek nem akarnak békét, akkor az a kérdés, hogy a nagyhatalmak hajlandóak-e közölni velük, hogy ők is békét akarnak”

– részletezte a geopolitikai folyamatokat a háború tükrében a magyar vezető.

Kapcsolódó: Kiadta a riasztást Orbán Viktor: Kritikus veszélyhelyzetre figyelmeztetett a kormányfő

A „békemisszió”-ra is kitért Orbán

Orbán minden európai vezetőnek elmondja, hogy Kína békepárti, Amerikában változás lesz, novemberben új politika jöhet”.

„Trump világosan beszél arról, hogy mit fog tenni. Miért akarunk mi lemaradni? Ez meg fogja változtatni az európaiak helyzetét is. A politika lényege az, hogy tudjuk, hol lesz majd az események epicentruma. Békepárti túlsúlyú világpolitika következhet novembertől.

Miután az urak és hölgyek beleásták magukat a lövészárokba, nehéz onnan kimászni,

és egy békepárti politikát folytatni”

– magyarázta el a dolgokat Orbán.

Meglátása szerint a „békemisszió” feladata az „állhatatosság”. Ezt az apró munkát folyamatosan, szisztematikusan kell csinálni – mondta, közölve: minden nap tárgyal valakivel, és amíg nem lesz tűzszünet, „ezt kell csinálnia”.

Orbán úgy tartja, az amerikai elnökválasztás napján „fordulni fog a világ, de jó lenne, ha az nem egy kapkodó fordulat lenne”. Elmondta, a „békemisszió”-ról mindig utólag tájékoztatja a közvéleményt, mert ha lehet előre tudni a következő lépést, akkor sokan tennének ellene.

A Donald Trump elleni merényletről

Orbán szerint a merényletek száma egyre nő a világban, mindig olyan politikusok ellen követik el szerinte, akik „békepártiak”.

„Trump elnök úrral a merénylet előtt beszéltem, tárgyaltunk több mint két órát, jó állapotban van, harcra kész”

– közölte, hozzátéve, „családpolitikáról„, migrációról is beszéltek, valamint egyeztettek gazdaságpolitikáról is. Orbán jelezte, több olyan ötlet is van Trump tarsolyában, amelyeket „át lehetne venni Magyarországon”. Azt mondta, például a borravalót nem fogják adóztatni, ez neki is nagyon tetszik.

Kitért a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazásra is

„Tűrhetetlen, ami a szolnoki kalandparkban történt

– mondta.

„Nem fordulhat elő, hogy egy táborban bántsa a gyereket egy felnőtt. Ez egy világos felelősségi helyzet, aki a tábort működteti, annak van felelőssége a szülők felé.

Ilyen emberek ne szervezzenek tábort”

– zárta az interjút Orbán. A miniszterelnökről egyébként fellelhető egy felvétel a legnagyobb videómegosztó oldalon is, amelyben arról beszél, hogy vert az apám és mindig volt egy kis skizofrén hajlamom.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek