Kegyetlenül lesújtott az Orbán-kormány: Megbüntetik a családokat, ahol nem született meg a vállalt gyermek

Havi 129 ezer forint törlesztőrészletet fizethetnek azok az első babaváró hitelesek, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudták teljesíteni a „családbarát” Orbán-kormány által elvárt feltételeket a gyermekvállalással kapcsolatban. Sőt, +5 százalékos büntetőkamattal is kell, hogy számoljanak, amelyet vissza kell fizetniük.

A babaváró hitelesek negyedénél nem született meg a vállalt gyermek

Az első babaváró hitelesek negyedénél nem született meg a vállalt baba, pedig az ötéves határidő hónapokon belül letelik azoknál, akik 2019-ben vették fel a kedvezményes hitelt – hívta fel a figyelmet az RTL Híradó. Jelezték, ez több mint 10 ezer családot érinthet.

Büntetőkamatot kell fizetniük

A bankmonitor.hu számításai szerint az érintett családok kölcsöne piaci kamatozásúvá válik és

büntetőkamatot is kell fizetniük (!).

Azt írták, emiatt

közel a háromszorosára, havi 46 ezerről 129 ezer forintra is nőhet az érintett családok a törlesztőrészlete.

A „családokért felelős” államtitkár megerősítette az információkat

Mindezt Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium „családokért felelős” államtitkára is megerősítette az Indexnek adott interjújában. Arról beszélt, hogy a Magyar Államkincstárnál lévő összevetés szerint a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyermek.

Közölte: ahol bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, azok az esetek, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Hozzátette, ebben az esetben

a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni (!).

Videó:

Valódi Hírek