Pintér Sándorék elindították a razziákat: Orvosokra és a betegekre is vadásznak

Megjelentek a kórházakban Pintér Sándorék ellenőrei.

A Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium

máris megkezdte a nagyszabású kórházi razziákat

hívta fel a figyelmet az elitmed.hu orvostudományi szakportál.

Hol csaptak le Pintér Sándorék revizorai?

Arról írtak, hogy információik szerint a napokban ellenőrző csoportok jelentek meg

  • a Honvéd Kórházban,
  • a Szent János Kórházban,
  • a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban,
  • valamint Gyöngyösön,
  • Egerben,
  • Hatvanban,
  • Gyulán
  • és Hódmezővásárhelyen is.

Korábban Takács Péter pendítette meg az ellenőrző csoportok bevetését a kórházakban

Mint megírtuk, Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárának utasítására

ellenőri csoportok jelenhetnek meg a következő napoktól a magyar kórházakban,

hogy ellenőrizzék az orvosokat és a szakdolgozókat is. A dolog pedig úgy fest, az ellenőrző csoportok valóban megjelentek az intézményekben.

Szokatlan módon nagy sajtóvisszhangot nem kapott a belügy hajmeresztő terve. Úgy tudni, az ellenőrzést Pintér Sándor tárcája arra vonatkozóan rendelte el, hogy megtudják: munkaidőben „valóban jelen vannak-e” a az egészségügyi intézmények dolgozói.

A döntéshozók nem tekintik elégségesnek az eddig meghozott intézkedéseket, ugyanis a napokban az összes állami egészségügyi intézmény levelet kapott az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjétől, amely szerint az Egészségügyi Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálat Főosztály elnevezésű szerv idén folyamatosan ellenőrzi „az egészségügyi dolgozói és a beteg jelenlétet az egészségügyi intézményekben és szolgáltatóknál”.

Mit tehetnek meg az ellenőrök?

Beszámoltunk róla, hogy az ellenőrzések „fontossága” okán döntöttek arról is, hogy a razziák keretében mobil ellenőri egységeket hoznak létre, amelyek bárhol, bármikor elkezdhetnek kutakodni. Az ellenőrzést végrehajtók

  • igazoltathatják a személyzetet,
  • belenézhetnek az egészségügyi dokumentációba,
  • valamint másolatot is készíthetnek arról.

További furcsaság, hogy a tárca a betegek ellenőrzését is elrendelte, mondván, az intézmények csak akkor kapják meg az ellátottak utáni finanszírozást, ha a páciensek az intézményben annyi napot fekszenek, amennyit egy-egy beavatkozásnál előírnak. Ugyanakkor arra már nem adtak magyarázatot, hogy miként fogják ellenőrizni például egy több száz beteget ápoló kórház esetében mindezt.

Kapcsolódó: Itt van Pintérék újabb „nagy dobása”: Ellenőrző kommandókat küld az orvosokra és a betegekre a Belügyminisztérium

Hajnalban is razziáznak Pintérék emberei

A portál arra hívta fel a figyelmet, hogy volt olyan kórház, ahová

hajnali háromkor érkeztek az ellenőrök.

Arról tájékoztattak, belépéskor a portán elkérik a bejelentkezéseket, majd egy lista alapján végigmennek az osztályokon. Megvizsgálják a jelenléti íveket, benyitnak a kórtermekbe és a vizsgálókba, megszámolják a betegeket, de vizsgálják azt is, hogyan használják az eszközöket.

A szakértők megfélemlítésről beszélnek

Egy volt egészségügyi vezetőt idézve arra hívták fel a figyelmet, hogy

az ellenőrzési gyakorlat legfeljebb a megfélemlítésre lehet „alkalmas” (!),

és rosszat üzen az egyébként is végletekig kihajtott egészségügyi dolgozók megítéléséről.

„A módszert ugyan elfogadhatatlannak tartjuk, de munkavállalók vagyunk, ha a munkáltató, az OKFŐ így tartja helyesnek,

nem tehetünk mást, tűrjük, bár nagyon megalázó”

– mondta Dr. Rajháthy Beatrix, a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) alelnöke. Hozzátette, biztosak benne, hogy így kiderül, mennyivel többet dolgoznak az orvosok.

Kapcsolódó:

Itt van Pintérék újabb „nagy dobása”: Ellenőrző kommandókat küld az orvosokra és a betegekre a Belügyminisztérium

Itt valami bűzlik: Nagyon furcsán reagál a belügy, miután belenyúltak a „gyermekvédelmi” szabályokba

Nagyobb a baj, mint hittük: Kikerült a titkos lista a magyarországi kórházi fertőzésekről

Kiszivárgott a súlyos bizonyíték: Így fenyegetik Pintérék a Pest környéki háziorvosokat

Valódi Hírek