Itt van Pintérék újabb „nagy dobása”: Ellenőrző kommandókat küld az orvosokra és a betegekre a Belügyminisztérium

Senki nincs biztonságban, mindenkit átvizsgálnak Pintérék revizorai a kórházakban.

Hivatalos: kezdetét veszi a kórházi kommandózás

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárának utasítására legkevesebb kétfős mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a következő napoktól a magyar kórházakban,

hogy ellenőrizzék az orvosokat és a szakdolgozókat.

Úgy tudni, az ellenőrzést Pintér Sándor tárcája arra vonatkozóan rendelte el, hogy megtudják: munkaidőben valóban jelen vannak-e a az egészségügyi intézmények dolgozói – értesült az új belügyminisztériumi ellenőrzések elrendeléséről a Válasz Online.

Pintérék embere már korábban is beszélt a kórházi blokkolóórákról

Emlékeztettek, Takács Péter korábban már több konferencián is beszélt róla, tudomása van arról, hogy az állami egészségügyben dolgozók a munkaidejükben „a párhuzamosan a magánszektorban vállalt feladatukkal foglalkoznak”. Ennek okán Orbán Viktorék kormánya már tavaly bejelentetést tett arról, hogy úgynevezett

elektronikus munkaidő-nyilvántartást vezetnek be a kórházakban és a szakrendelőkben a dolgozók „kiszűrésére”.

Jelezték, hogy Lengyel László helyettes államtitkár még azt is kilátásba helyezte, hogy év végéig minden állami intézményben bevezetik a blokkolóórákat (!). Mint megírtuk, Lengyel László már tavaly áprilisban megpendítette: a kórházba az orvosok és az intézmény más dolgozói is csak a mágneskártyáikat használva léphetnének be, sőt videófelvételt is készítenének érkezésükről és távozásukról.

Kapcsolódó: Lecsapnak az orvosokra Pintérék: Döntött a belügy, jön a kórházi blokkolóóra

Minden kórház megkapta a Belügyminisztérium parancsait

Úgy fest, a döntéshozók nem tekintik elégségesnek az eddig meghozott intézkedéseket, ugyanis a lap információi szerint a napokban az összes állami egészségügyi intézmény levelet kapott az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjétől, amely szerint az Egészségügyi Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálat Főosztály elnevezésű szerv idén folyamatosan ellenőrzi „az egészségügyi dolgozói és a beteg jelenlétet az egészségügyi intézményekben és szolgáltatóknál”.

Igazoltathatják a kórházi személyzetet

Az ellenőrzések „fontossága” okán döntöttek arról is, hogy a razziák keretében mobil ellenőri egységeket hoznak létre, amelyek bárhol, bármikor elkezdhetnek kutakodni, a hét mind a hét napjának minden percében. Az ellenőrzést végrehajtók

  • igazoltathatják a személyzetet,
  • belenézhetnek az egészségügyi dokumentációba,
  • valamint másolatot is készíthetnek arról.

A betegekkel szemben is vizsgálódnak, számolni kell a következményekkel

Azt írták, a betegek ellenőrzését is elrendelték, mondván, az intézmények csak akkor kapják meg az ellátottak utáni finanszírozást, ha a páciensek az intézményben annyi napot fekszenek, amennyit egy-egy beavatkozásnál előírnak. Felvetették, arra nem adtak magyarázatot, hogy miként fogják ellenőrizni például egy több száz beteget ápoló kórház esetében mindezt.

Kapcsolódó: Vérfagyasztó tervvel álltak elő Orbánék: Újabb kórházakat zárhatnak be Magyarországon

A betegek megtorlásra számíthatnak?

Az OKFŐ levelében arra is kitért, hogy aki a razzián fennakad,

annak számolnia kell a hátrányos jogkövetkezményekkel (!).

Egyelőre arra vonatkozóan nincsenek pontos információk, hogy a betegeken is megtorolják-e, ha esetleg korábban meggyógyulnak, és így néhány nappal előbb elhagyhatják a kórházat a tervezettnél. Azonban az ellenőrök minden esetben bejelentés nélkül érkeznek, ezért koránt sem zárható ki, hogy megvalósul a fenti „forgatókönyv” is.

Arra utasították őket, ne tanúsítsanak ellenállást

A lap értesülései szerint volt olyan kórház, ahol már minden egészségügyi dolgozóval aláíratták, hogy

  • tudomásul veszik a váratlan ellenőrzés tényét,
  • nem tanúsítanak ellenállást,
  • és haladéktalanul értesítik a kórház vezetőségét, amikor az ellenőrök megjelennek a helyszínen.

Kapcsolódó:

Csodát tett Pintér Sándor? A Belügyminisztérium elrendelte a kézrátételes gyógyítást az egyik kórházban

Hatalmas veszélyben a betegellátás: Padlóra küldték Pintérék a kórházakat

Elszólták magukat Pintérék: A keszthelyi szülészet bezárása miatt súlyos beismerésre kényszerültek

Kiadták a vészjelzést a szakértők: Tornádóként sújtja az egész országot a szakemberhiány

Valódi Hírek