Itt valami bűzlik: Nagyon furcsán reagál a belügy, miután belenyúltak a „gyermekvédelmi” szabályokba

A Start-számla kapcsán komoly aggályok merültek fel.

„Addig, amíg nem rendezik a személyes adataim védelmét, biztosan nem nyitok meg egyetlen Start-számlát sem”

– fogalmazott a Népszavának egy gyermekvédelmi gyám azzal kapcsolatban, hogy a nevelésbe vettek számára számlát kell nyitniuk.

Mint részletezte, a szerződéskötéskor a személyes adataikat is meg kell adniuk, így többek között az érintett gyermekek is megtudnak róluk – szinte – mindent.

„Talán érthető okokból nem vágyom arra, hogy egy, esetlegesen a bűn útjára lépő, nevelésből kikerült fiatal és barátai a lakásomnál tobzódjanak a vélt sérelmeik miatt”

– indokolta a felháborodását.

Mit mond a Belügyminisztérium?

Pintér Sándor tárcája kifejtette, hogy a Start-számlát automatikusan a támogatást folyósító számlavezető nyitja meg a nevelésbe vett gyermek számára, így ez nem terheli a gyermekvédelmi gyámot.

Hozzátette, utóbbinak éves számadást kell adnia a számlán kezelt összegről.

Ez ugyanakkor szöges ellentéte annak, amit a Népszavának nyilatkozó gyám mondott.

Mit mond az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat?

A szakszolgálat éléről a napokban távozott Erdei Sándor még februárban kért a témával összefüggésben állásfoglalást az illetékes minisztériumtól. Erdei többek között a gyermekvédelmi gyámok kötelezettségei kapcsán érdeklődött.

A Belügyminisztérium válaszképp közölte, hogy a Start-számla egyenlege a kiskorú vagyonát képezi, amelyre kiterjed a gyermekvédelmi gyám számadási kötelezettsége.

Erdei április 15-i hatállyal egyedi utasítást adott „a gyermekvédelmi gyámi feladatokról és kötelességekről”.

Azt kérte a területi gyermekvédelmi szakszolgálat igazgatóitól, hogy tájékoztassák a szabályokról a gyámi dolgozókat az „egységes eljárás biztosítása érdekében”.

Ugyanakkor a szabályzatban az áll, hogy a Start-számlát kizárólag a törvényes képviselő jogosult megnyitni, és a pénzmosás-megelőzési szabályok miatt a gyermekvédelmi gyámok személyes adatainak rögzítése jelenleg kötelező.

Az illetékes tárca mindezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a Magyar Államkincstár keresi a lehetőségét annak, hogy a gyámok személyes adatai ne jelenjenek meg az egyes dokumentumokon.

Hozzátették, hogy azok fokozottan védett adatként a kincstár nyilvántartásába kerülnének.

A lapnak nyilatkozó gyermekvédelmi gyám hangsúlyozta, az illetékes tárca évek óta nem talált megoldást arra, hogy a gyermekvédelmi gyámok ne magánszemélyként és magánadataikkal szerepeljenek mindenhol.

„Az én személyes adataim miért értéktelenebbek, mint másé?”

– vetette fel.

Lemondott a szakszolgálat vezetője

Erdei Sándor, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője saját kérésére április 15-ei hatállyal lemondott.

A jövőben Csipkés Attila látja el az igazgatói feladatkört.

Kapcsolódó:

Itt a vége: Lemondott az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője

Valódi Hírek