Döbbenet: Beérkeztek a súlyos adatok, lyukra futott Magyarország szekere

Románia lesprintelt minket.

Magyarország egy helyet rontott az uniós fejlettségi rangsorban. Az EU statisztikai hivatalának legfrissebb, 2023-as adatai szerint a 22. legfejlettebb tagországnak számítunk, miután elénk került Románia és Portugália is – írta meg a vg.hu.

Románia már GDP-ben is előz, megbicsaklott Magyarország felzárkózása.

Kátyúban a felzárkózás

Elakadt a magyar gazdaság több mint egy évtizede tartó felzárkózása a fejlett európai tagországokhoz – ez derült ki az Eurostat kedden közölt adataiból. Az unió statisztikai hivatala szerint hazánk vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP-je 2023-ban nem közeledett az uniós átlaghoz.

Bár az is igaz, hogy szerencsére nem is távolodott: a 2022-as 76 százalék után tavaly is ugyanígy állt. Mivel Románia és Portugália a két évvel ezelőttihez képest is javított a helyezésén, így Magyarország egy pozíciót rontva a 22. helyre csúszott vissza a 27 tagállam között.

Nem okozhatott meglepetést

A kormány növekedési várakozásaival szemben a magyar gazdaság a tavalyi évet 0,7 százalékos recesszióban töltötte. Ezzel pedig a legnagyobb visszaesést produkálta a régiós versenytársak között, miközben

az infláció is kifejezetten magas, 17,6 százalékos volt.

Tehát várható volt, hogy elakad a gazdasági felzárkózás.

Érdemes megnézni, hogy szomszédaink hogyan teljesítettek: míg Lengyelország 80 százalékra és Csehország 91 százalékra is 1 százalékponttal, addig Szlovákia 2 százalékponttal 73 százalékra nőtt, így ennyivel közelebb kerültek a 100-as értékkel kifejezett uniós fejlettségi átlaghoz.

Megbicsaklott Magyarország felzárkózása Ausztriához, jelenleg a 22. legfejlettebb országnak számítunk az EU-ban. Ábra: vg.hu

Orbánék nagyot álmodtak

A kormány nem tett le arról, hogy 2030-ra elérjük az uniós átlag 90 százalékát. Hogy ennek mennyi a realitása, annak eldöntését a szakértőkre bíznánk.

Megírtuk, hogy Varga Mihály szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, jövőre pedig újra az uniós növekedési rangsor élmezőnyébe kerülhet – ecsetelte a 2024-hez fűzött reményeit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott csütörtöki előadásában a miniszter.

Azt azonban nem árt szem előtt tartani, hogy a gazdasági adatok nem támasztják alá az optimizmusát.

Megírtuk, hogy tavaly novemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint

12,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

De nem csak az építőipar került lejtmenetbe: 2023 novemberében az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Kapcsolódó:

Borul a bili: Óriási baj van a nyugdíjakkal, fényévekkel lehagytak minket a szomszédos országok

Itt vannak a fájdalmas adatok: Ennyivel jobban élnek már a románok nálunk

Valódi Hírek