Borul a bili: Óriási baj van a nyugdíjakkal, fényévekkel lehagytak minket a szomszédos országok

2023-ra a román nyugdíj 37 százalékkal volt magasabb a magyarnál.

Az inflációs mutatókat is figyelembe véve az elmúlt 20 évben, amióta csatlakoztunk az Európai Unióhoz, évente csupán 1,8 százalékkal nőttek a nyugdíjak – hívta fel a figyelmet az azenpenzem.hu a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb adatai alapján. Ugyanakkor még ez az adat sem fedi a teljes valóságot: a román nyugdíjak vásárlóértéke 2004-ben még a magyarok felét sem érték el, azonban

2023-ra a román nyugdíjak már 37 százalékkal magasabbak voltak az itthoniaknál.

Hogyan alakult a nyugdíj Magyarországon?

A magyar nyugdíjakról készített elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly már hangsúlyozta: 2022-ben a nyugdíjak vásárlóerejének növekedése 2,3 százalékkal meghaladta a keresetekét. Emlékeztettek, akkor grafikonon mutatták be, hogy a reálnyugdíjak reálkeresetekhez viszonyított értéke – vagyis a nyugdíjak relatív pozíciója – 2014-től 2021-ig jelentősen romlott. Mint írták, az egész időtávban a nyugdíjak vásárlóértéke 60 százalékkal nőtt, a kereseteké viszont közben 2,3-szorosára emelkedett.

A GKI frissen közzétett elemzésében a nyugdíjakat hazánk EU-s csatlakozásának időtávjában, vagyis az elmúlt 20 évben vizsgálta. A kutatóintézet megállapította: a vásárlóerő-paritáson (ez méri, hogy mennyi terméket és szolgáltatást lehet vásárolni egy valutában egy másik valutához mérve, így figyelembe véve a különböző országokban eltérő árakat – a szerk.) számított nyugdíjak rapid módon, 76 százalékkal emelkedtek Magyarországon.

Ugyanakkor jelezték,

a növekedés üteme messze nem volt egyenletes,

az emelkedés nagyrészt 2004 és 2013 közt realizálódott. 2013 és 2019 között pedig csökkent a mutató értéke, majd enyhe javulás következett be.

A román nyugdíjak 2004-ben még a magyarok felét sem érték el

Azt írták, a vásárlóerő-paritáson mért, abszolút értékben vett impozáns nyugdíjemelkedést a GKI szerint árnyalja, ha hazánk eredményeit összehasonlítjuk a régiós országokkal. Ugyan 2004-ben még lényegében megegyeztek a magyar és a lengyel adatok, ám 2023-ra már a hazai összeg másfélszeresével gazdálkodhattak a lengyel nyugdíjasok. A román nyugdíjak 2004-ben még a magyarok felét sem érték el, 2023-ra azonban már 37 százalékkal magasabbak voltak az itthoniaknál, a csehek pedig tovább növelték előnyüket.

Forrás: azénpénzem.hu

Valamennyi régiós ország megelőzte hazánkat

A GKI szerint Euróban mérve 39 százalékkal emelkedtek a magyar nyugdíjak, amely nagyjából azonos mértékű az eurozóna inflációjával. Kutatásukból kiderült:

  • megelőztek minket a lengyelek,
  • a szlovákok,
  • illetve a csehektől is évről-évre egyre jobban leszakadtunk.

Felhívták arra a figyelmet, hogy 2021-re az EU-ban mért román nyugdíjak még elmaradtak a magyartól. A 27 uniós tagállam közül

a 19. helyről a 24. helyre csúsztunk vissza: már csak Horvátország, Bulgária és Románia állt mögöttünk 2021-ben.

Magyarországon az átlagnyugdíj 2004-ben 61 ezer forint, 2023-ban 208 ezer forint volt, amely 241 százalékos emelkedést jelent. A nominális növekedés egy részét persze felemésztette az infláció, de ezzel korrigálva is 43 százalékos reálnyugdíj-növekedés történt az előző két évtizedben.

Ugyanakkor

éves szinten ez egy meglehetősen sovány 1,8 százalékos emelkedésnek felel meg.

Azonban még ez a szám sem fedi a teljes valóságot: a nyugdíjasok ugyanis – írta a GKI – folyamatosan „cserélődnek”. Az értéket felfelé mozdítja el az új belépők magasabb nyugdíja, de a korábbi nyugdíjasok egy részének elhalálozása is – írták.

Kapcsolódó:

Ez rengeteg magyar pénztárcáját érinti: Így változik idén a nyugdíjszámítás menete

Figyelmeztettek: Baj van a nyugdíjakkal, komoly veszély fenyegeti a nőket

Valódi Hírek