Valami készül? Összecsődültek Orbán Viktor emberei – sebtiben kiderült, miért (+fotó)

Orbán Viktor és miniszterei több égető témáról egyeztethettek.

„Induljon a nap!”

– fogalmazott szerdán délelőtt Orbán Viktor a Facebook-oldalán. A miniszterelnök embereivel a szokásos szerdai kormányülésre csődült össze, erről pedig feltétlen tájékoztatni akarta a követőit.

Mit lehet a téma?

Szerdán beszámoltunk arról, hogy Magyarország is inspirációként szolgált az Európai Bizottságnak annak a törvénynek a kidolgozásában, amely többek között a közmédia függetlenségét taglalja.

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő szerint a jogszabállyal létrejönne a „brüsszeli cenzúratörvény”, ez pedig „újabb beavatkozási kísérlet a tagállamok szuverenitásába”.

Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke azonban világossá tette, hogy az európai médiaszabadság-törvény azokat fenyegeti, akik

az állam hatalma által akarják a médiát maguk alá gyűrni.

Szó eshet a költségvetési hiányról

Ennek kapcsán Varga Mihály pénzügyminiszter a 13. havi nyugdíjra mutogat, szerinte ez is közrejátszik abban, hogy a magyar gazdaság rossz bőrben van.

Mellesleg az utóbbi hetekben folyamatosan romlik a forint árfolyama. Az elmúlt másfél évben nem volt ilyen gyenge a hazai fizetőeszköz, mint manapság, nem függetlenül a kormány és a jegybank közti konfliktustól.

Kapcsolódó: Izzik a levegő az MNB körül: Egészen furcsa hírek érkeztek Matolcsy jegybankjáról

Láthatáron a mini-Dubaj

Február közepén számoltunk be arról, hogy megkezdődött a rákosrendezői terület előkészítése. Jogi értesítést kaptak a bérlők és a jogcím nélküli területhasználók. Erről maga a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium számolt be.

A friss információk szerint több családnak is rövid időn belül ki kell költöznie az otthonából a tervezett mini-Dubaj miatt.

Orbán Viktorék szinte felmondhatatlan gazdasági együttműködést kötöttek a beruházóval. A kivitelezésért felelős vállalat a hírek szerint a Burdzs Kalifát is részben megálmodó, annak építését lebonyolító Mohamed Alabbar.

Orbán cimborája atomháborúval fenyeget

Vlagyimir Putyin a minap közölte:

Oroszország technikailag készen áll az atomháborúra,

és ha az Egyesült Államok csapatokat küld Ukrajnába, az a háború jelentős eszkalációjának minősülne”

Pár nappal a helyi választások előtt arról is beszélt, hogy egyelőre nem látja szükségét a nukleáris fegyverek bevetésének. Putyin szerint elég szakember van az Egyesült Államokban ahhoz, hogy kezelni tudják az orosz–amerikai kapcsolatokat.

(Orbán Viktor/Facebook/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Bejelentették: Megvan, ki váltja a parlamentben a ped0filbotrányba belebukott Varga Juditot (+videó)

Valódi Hírek