Itt a bejelentés: Orbán Viktor rendkívüli videóüzenetben szólt minden magyarhoz

„Dolgoznak”.

Orbán Viktor az elmúlt napok politikai botrányai után nemcsak, hogy nem szólalt meg, gyakorlatilag teljesen felszívódott. Egyre többen tették fel a kérdést: hol van a miniszterelnök, miért nyelte el a föld?

Hol bujkál Orbán, amikor két ped0filsimogató fideszes politikus is belebukik a ped0filbotrányba? Hogy fordulhat elő, hogy lemond a köztársasági elnök és egy volt miniszter is, a kormányfő mégsem szólal meg négy nap elteltével sem? – vetette fel a DK politikusa, Barkóczi Balázs keddi sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök sem Novák Katalin, sem Varga Judit lemondása után nem állt a nyilvánosság elé, a történteket nem kommentálta. A kormányfő akkor is elrejtőzött a nyilvánosság elől, amikor volt miniszterének, Balog Zoltán jelenlegi református püspöknek kellett meghallgatáson részt vennie.

Mint szerdán megírtuk, Orbán Viktor magyarázat helyett egy kétszavas bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán.

„Munka van!”

– írta a miniszterelnök.

Orbán délután ismét posztolt egy drámai zenei aláfestésű videót a kormányülésről, ám a miniszterelnök most sem szólalt meg, stábja csak montázst tett közzé Orbánék tanácskozásáról. A videóban felbukkan többek között Gulyás Gergely, Csák János, Orbán Balázs, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Szentkirályi Alexandra és Varga Mihály is. Feltételezzük, van miről diskurálniuk.

Kapcsolódó: Megszólalt Tarlós István embere a ped0filbotrányról: Újabb magas rangú fideszes politikusok nevei kerültek elő

„Munkában a kormány! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Munkában a kormány! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺”

– írta Orbán, elismételve a korábbiakat.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek