Hatalmas tömeg búcsúztatja Alekszej Navalnijt, Putyin szélsebesen riadóztatta az embereit

A hatóság már akcióba lendült, kordonokat állítottak fel Alekszej Navalnij temetésére.

Pénteken helyi idő szerint délután 2 órakor helyezik örök nyugalomra Alekszej Navalnijt egy moszkvai temetőben.

Kapcsolódó: Átadták Alexej Navalnij h0lttestét az édesanyjának

A politikust 19 év börtönre ítélték, miután egy mérgezési kísérletből felépülve visszatért Oroszországba. Vlagyimir Putyin politikai ellenfelét 47 évesen a büntetőintézetben tett sétája közben érte a halál. A hivatalos kommunikáció szerint rosszul lett, összeesett, és már nem tudtak rajta segíteni.

Az értesülések szerint a börtönben borzalmas körülmények között élt, egészsége teljesen tönkrement.

Kapcsolódó: Súlyos botrány Oroszországban: A hatóságok rejtegetik Alekszej Navalnij h0lttestét

Orbán Viktor reakciója gyalázatos volt

A miniszterelnök a hétfői beszédében megköszönte a kormánypárti képviselőknek, hogy a Navalnij-ügyben „önmérsékletet” (sic!) tanúsítottak. Azaz nem álltak fel, amikor az ellenzék egyperces néma főhajtást kezdeményezett az orosz mártír rendszerellenzéki tiszteletére.

„Sovinisztáknak nem jár tisztelet”

– jelentette ki Orbán, majd hozzátette: aki a grúzokat patkányoknak nevezte, annak nem állnak fel az Országgyűlésben. Az idézet kontextusát és elhangzásának idejét, valamint helyszínét természetesen egy szóval sem említette meg, így mindez vagdalkozásnak tekinthető.

„Egyébként meg nyugodjon békében”

– jegyezte meg végül cinikusan.

Gyűlik a tömeg Alekszej Navalnij temetésére

Az orosz főváros egyik külső kerületében, Marjinóban, egy helyi templomban vesznek búcsút a politikustól, akit a Boriszovszkij temetőben helyeznek végső nyugalomra. Az Index értesülései szerint

kordonok védik a templom bejáratát, valamint a szertartás teljes útvonalát.

Az információk szerint a templomi oltár felett is van biztonsági kamera, a kapun kihelyezett cédulák arra figyelmeztetik az érkezőket, hogy tilos fotót és videót készíteni. Állítólag csak Navalnij édesanyját engedik be a búcsúztatóra, felesége, Julia a hatósági zaklatások miatt külföldre szökött.

További információk szerint a hatóság Navalnij barátai és közeli ismerősei közül

több személyt letartóztatott, amikor azok a temetésre indultak volna.

Az orosz emberi jogi szervezetek azt tanácsolják a gyászoló tömegnek, hogy mindenki vigyen magával vizet, az iratokat, valamint egy cetlit az ügyvédjük nevével és elérhetőségével arra az esetre, ha őrizetbe vennék őket.

Kira Jarmis, a volt ellenzéki politikus szóvivője többek között azt is megosztotta: még péntek reggel is halottaskocsit kerestek, a temetkezési vállalkozók ugyanis különböző okokra hivatkozva elküldték őket.

Akadt olyan, aki kimondta:

a hatóságok azt tanácsolták, hogy ne segítsenek Navalnij eltemetésében.

Mutatunk egy videót, amely a templom előtt készült pénteken:

(Pjotr Sauer/X)

Kapcsolódó:

Szégyenpadra ültette Magyarországot a Fidesz: Súlyos botrány lehet az Orbán-kormány újabb gyalázatos lépéséből

Vlagyimir Putyin mindent megtesz, hogy megnehezítse Alekszej Navalnij temetését

Valódi Hírek