Dobrev Klára Jászapátiban járt, drámai dolgot mondott neki egy termelő – fotóval

Minden csak drágul Magyarországon.

A DK elnöke egy termelővel beszélgetett a piacon

Dobrev Klára arról számolt be a közösségi oldalán, hogy a legutóbbi jászapáti látogatása során egy helyi termelő szólította meg a vásárban, aki elmondta, egyre kevesebb a vásárló, sokan már nem tudják megengedni maguknak, hogy friss zöldséget vagy gyümölcsöt vegyenek.

A DK elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben ő saját maga termeli meg az árut, rengeteg tényező nehezíti meg a munkáját, ezért küzd, hogy életben tudja tartani a gazdaságát – de közben egyre kiszolgáltatottabbá válik. A politikus hangsúlyozta, hogy nem élhetünk egy olyan rendszerben, ahol a becsületes munka nem ad megélhetést.

Dobrev Klára bejegyzését alább közöljük:

„Legutóbb, amikor Jászapátiban jártam a vásárban, megszólított egy termelő. A hangja, a szavai mélyen megmaradtak bennem. Azt kérdezte, beszélhetnénk-e pár szót. Mondtam, hogy persze.

Elmondta, mennyire megcsappant a vásárlók száma. Már nem tud annyi zöldséget és gyümölcsöt eladni, mint régen.

»Nincs az embereknek elég pénze«

– mondta.

Azt is elmesélte, hogy amit árul, azt mind saját maga termeli.

És egyre nehezebb dolga van.

A szárazság ellen folyamatosan védekeznie kell, locsolnia kell, permeteznie – és mindez rengeteg pluszköltséggel jár. A vetőmag, az üzemanyag, a víz, a növényvédelem –

minden csak drágul.

Ő pedig küzd, hogy egyáltalán fenn tudjon maradni.

Ez a rövid beszélgetés mély nyomot hagyott bennem.

A vásárban nemcsak áru cserél gazdát, hanem történetek, sorsok is. És ez a termelő most nekem megmutatta, milyen súlya van egy-egy zöldségnek a pulton: benne van a napi küzdelem, a remény, és a kiszolgáltatottság is.

Nem élhetünk olyan rendszerben, ahol a becsületes munka nem ad megélhetést.

A kis termelő, a munkás, a tanár, az ápoló – mind megérdemli, hogy emberhez méltó életet élhessen. A szolidaritás nem luxus, hanem kötelesség.

Ha nem emeljük fel a hangunkat egymásért, végül mind elnémulunk.”

(Dobrev Klára/Facebook)

Valódi Hírek