Még el sem indult, máris megváltoztatták a lakáshitel feltételeit Orbánék

Változott a felvehető hitel összege.

Máris megváltoztatták az Otthon Start Program elemét, pedig csak szeptembertől indul el – jelentette be Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a Facebookon.

Orbánék házvásárlás esetén megemelik az árkorlátot

Panyi a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban azt mondta: a héten ingatlanpiaci szakértőkkel, banki szakemberekkel, ingatlanfejlesztőkkel több egyeztetést folytattak, ezek eredményeként a kormány több fontos döntést hozott.

Lakás esetében a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont

házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

„Ez különösen azoknak jó hír, akik

az első otthonukat agglomerációs környezetben, családi házas környezetben szeretnék megteremteni.

Valamint azoknak, akik az Otthon Start Programot CSOK Plusszal szeretnék kombinálni, és gyermekvállalásban gondolkodnak”

– fogalmazott az államtitkárt.

Szeptember elsejével felforgatják az ingatlanpiacot

A videóban elhangzik az is, hogy a hét másik fontos eseménye a bankokkal folytatott egyeztetések, amelynek keretében biztosították a kormányt arról, hogy a program szeptember 1-jétől elindul, ők készen állnak majd.

„Az a célunk, hogy a program nagyon egyszerűen, könnyen és gyorsan igényelhető legyen. Hajrá első lakásvásárlók!”

– zárta felvételt Panyi Miklós.

Az államtitkár arról azonban nem beszélt, hogy a változtatás

előrevetíti az agglomerációban található házak árának ugrásszerű növekedését.

(Magyarország Kormánya / Facebook)

Valódi Hírek