Mit művel Orbán embere? Németh Zsolt elárulta, miért lapít a Fidesz Navalnij meggylkolása után

Németh Zsolt különös dolgokról hablatyolt.

„Sem a magyar kormány, sem a Fidesz nem tartja feladatának, hogy más országok börtönviszonyait megjavítsa, mint ahogyan azt sem tartjuk elfogadhatónak, ha mások akarják nekünk megmondani, hogy mi hogyan működtessük a börtöneinket”

– fogalmazott Németh Zsolt, miután a Népszava arról kérdezte, miért csak ő reagált Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halálhírére. Mellesleg Magyarország az egyetlen olyan EU-s tagország, amelynek a vezetői meg sem mukkantak a történtek után.

Mi történt Navalnijjal?

Mint ismert, Vlagyimir Putyin legnagyobb politikai ellenfele 47 évesen halt meg a legkegyetlenebb orosz börtönben, miután az intézmény állítása szerint séta közben rosszul lett, és összeesett. Az orosz elnök pár éve novicsokkal mérgeztette meg Navalnijt (ezt tagadta Moszkva), akit nemzetközi nyomásra egy németországi kórházba szállítottak, ahol élet és halál között lebegett hónapokig.

Miután felépült, visszautazott Oroszországba, ahol a repülőtéren leszállva rögtön letartóztatták. A férfit 19 év börtönbüntetésre ítélték, és borzasztó körülmények között tartották, egészsége teljesen tönkrement.

Kapcsolódó: Megtalálták Alexej Navalnij földi maradványait

Mit mond Németh Zsolt?

Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a közösségi oldalán korunk egyik legnagyobb botrányának titulálta az esetet. Ugyanakkor közölte, hogy az Orbán-kormánynak nincs dolga más országok börtönviszonyaival.

„Ez a nemzetközi szervezetek dolga. Az azonban minden különösebb vizsgálódás nélkül is egyértelmű, hogy a börtönök feladata a fogvatartottak életben tartása, nem pedig a megölése kell, hogy legyen. Navalnij ügye ezért korunk botránya!”

– fűzte hozzá.

Orbán embere most biztos nem unatkozik

Németh Zsoltnak minden bizonnyal most akad bőven dolga, az parlamentben ugyanis a jövő héten kerül terítékre a svédek NATO-csatlakozása. A kormány hónapokig tartó halogatás után végre úgy döntött, napirendre kell venni a témát. Ezt azonban hazai és nemzetközi politikusok felháborodása és Törökország ratifikációja előzte meg, így lettek Orbán Viktorék sereghajtók az ügy kapcsán.

A parlamentben nemrég rendkívüli ülést tartottak az északi-ország NATO-csatlakozása miatt, de csak az ellenzék képviselői jelentek meg, Orbánék inkább vidéken rejtőztek el. Emlékezetes, hogy a ped0filbotrány is ez idő tájt robbant ki.

Németh friss interjújában arról is beszélt, hogy a Fidesz hétfőn támogatni fogja Svédország NATO-csatlakozását.

Kapcsolódó:

Már ketyeg az óra: Befutott egy fontos üzenet Svédországból

Itt az idő: Orbánnak farkasszemet kell néznie a svéd miniszterelnökkel

Valódi Hírek