Megtalálták Alexej Navalnij földi maradványait: Rendőrök vigyáztak rá

Napokig rejtegették, de volt, aki gyanút fogott.

A Novaja Gazeta információi szerint Alexej Navalnij h0ltteste a Szalekhard Körzeti Klinika hullaházában került elő. A helyiek gyanúját az keltette fel, hogy

a hatóságok rendőrökkel őriztették a földi maradványokat.

Ezek után azonosították be Navalnijt.

Megírtuk, hogy a törvényes határidőn belül nem adták ki az orosz politikus földi maradványait a hozzátartozóknak. Szóvivője, Kira Jarmis úgy nyilatkozott:

rejtegetik, amivel azt leplezik, hogy megölték.

Jarmis úgy vélte, a hatóságok a gyilk0sság nyomait akarják eltüntetni, ezért nem adták ki a h0lttestet.

A most azonosított testen zúzódásokat találtak. Egy mentősre hivatkozva állítják, hogy azok nem verésből származnak. Navalnij még életben lehetett, amikor keletkeztek. Azt valószínűsítik, hogy rohamot kapott a börtönben, ekkor fogták le.

Beszámoltunk arról, hogy pénteken egy orosz börtönben halt meg Alekszej Navalnij, Vlagyimir Putyin legfőbb ellenfele.

Az ellenzéki politikus 47 éves volt.

Mint ismert, 2020-ban Vlagyimir Putyin megmérgeztette Navalnijt, akit nemzetközi nyomásra egy németországi kórházba szállítottak, ahol élet és halál között lebegett hónapokig.

A politikus halálhírének felröppenésekor megemlékezéseket rendeztek, ám a rendőrök sorra tartóztatják le a résztvevőket.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek