Forrnak az indulatok: Óriási tömeg követeli Novák Katalin lemondását (+videó)

Cikkünk frissül.

Óriási tömeg gyűlt össze péntek délután a Belügyminisztérium épülete előtt, hogy Novák Katalin ellen tüntessenek. A köztársasági elnök kegyelmi döntése miatt két tüntetést is szerveztek pénteken: az egyiket a Belügyminisztérium elé, délután 16 órai kezdéssel, a másikat pedig a Sándor-palotához, amely délután 18 órakor kezdődött.

Mint ismert, Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, K. Endrének, aki nemcsak fedezte V. Jánost, az intézet ped0fil vezetőjét, de hamis tanúzásra is akarta kényszeríteni a bántalmazott gyermekeket. A bicskei gyermekotthon egykori igazgatója, V. János több gyermeket is molesztált az ott töltött 26 év alatt. Az ügyre 2016-ban derült fény.

A botránnyal kapcsolatban Novák Katalin eddig érdemben nem szólalt meg, pénteken Dohából jelentkezett be, ahonnan a katari vizes világbajnokság megrendezéséért áldotta meg az arab ország vezetését. A ped0filbotránnyal kapcsolatban Varga Judit korábbi „igazságügyi” miniszter érintettsége is felmerült, ugyanis a kegyelmi döntést neki kellett ellenjegyeznie. Varga Judit szintén hallgat a nyilvánosság előtt.

Orbán Viktor az ügyben csütörtökön terjesztett be Alaptörvény-módosítást, azóta sorra állnak fel Novák Katalin tanácsadói is. A miniszterelnök pénteken közölte, hogy

nem fogadta el Novák Katalin kegyelmi döntésére vonatkozó magyarázatát.

A Belügyminisztérium előtt elsőként Simkó Edit pedagógus beszélt aki kijelentette: mindent meghosszabbítottak Bicskéig, így most elérte a bicskei gyermekotthont is a politika. Ennek az ügynek nincsenek pártszínei, mindenki menjen ki tüntetni állampolgárként, a gyerekek biztonságának védelmében – közölte.

A pedagógus kiemelte, hogy Novák Katalin kegyelmi döntése a legfőbb közjogi szerepet közméltatlansággá degradálta. Orbán Viktor pedig magyarázza a magyarázhatatlant – tette hozzá, majd Orbán Viktort megszólítva arra hívta fel a figyelmet, hogy az ő korukban már el kell gondolkodni azon, mit hagynak maguk után.

„Egy pöcegödörként bűzlő kormányt? A felelősök szétszaladtak Sopronbánfalvától Katarig”

– mondta.

Kis Gergő, az Egyeséges Diákfront elnökségi tagja, középiskolás diák elmondta, szerinte a kormánynak bocsánatot kellene kérnie, és kárpótlást adni az áldozatoknak. Jelezte, a ped0fil bűncselekmények elkövetői állami alkalmazottak voltak, az állam pedig „Orbán bácsi maga”.

„Elmondhatatlan undorom van, hogy napról napra, hétről hétre gyomorforgatóbb ügyek kerülnek napvilágra,

a kormány pedig mosolyogva írja alá ezeket”

– mondta.

  • „Szégyelld magad!”,
  • „Gyerekeket bántasz!”,
  • „Mocskos Fidesz!”

– skandálták a tüntetők, akik Kis Gergő beszéde után a Lánchídon keresztül a Sándor-palota elé vonultak.

„Maradj Dohában!”

– hangzott el.

A tömeg fél hat előtt ért a Várhoz, ahol a diákaktivisták élőlánccal zárták el az utat a Karmelita felé. Arról számoltak be, hogy a helyszínen komoly rendőri készültség van,

rohamsisakos rendőrök sorakoznak a Sándor-palota előtt.

A Partizán élőben tudósít a helyszínről:

(Partizán/Youtube / 24.hu nyomán)

Valódi Hírek