Áll a bál: Lilu alaposan beolvasott a pedofil bűnözőket mentegető Novák Katalinnak

Keményen fogalmazott Lilu.

Mint megírtuk, Novák Katalin köztársasági elnök kedden reagált a nagy botrányt kavart kegyelmi döntésével kapcsolatban, bár valódi magyarázatot nem adott a történtekről.

Novák Katalin keddi sajtótájékoztatóján úgy „érvelt”: van egy jogszabályi rendelkezés, amely alapján az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános. Novák ezért „természetesnek” nevezte, hogy minden kegyelmi döntés megosztó és felvet kérdéseket, amelyek adott esetben megválaszolatlanok maradnak.

Megszólalt Lilu

Novák Katalin nem adott magyarázatot arra – hiszen a törvény felett áll, döntését indokolni sem köteles –, miért adott kegyelmet egy olyan embernek, aki éveken át segítette pedofil főnökét, egy kiskorú áldozatot pedig vesztegetéssel és kényszerítéssel próbált meg „rábírni” arra, hogy hamis vallomást tegyen.

A botrányos üggyel kapcsolatban az RTL műsorvezetője, Lilu, vagyis Kovalcsik Ildikó is megszólalt. A műsorvezető egy 24 óráig elérhető Instagram-történetben reagált a köztársasági elnök megszólalására.

„Nem, kedves köztársasági elnök asszony! Egy normális társadalomban, normális emberek között a pedofília és egy pedofilt támogató védelme, ha úgy tetszik, kegyelme nem megosztó.

Mindenki elítéli. Mindenki. Jobbos, balos, bárki. Az úgynevezett emberek.

Azt akarom hinni, mi még azok vagyunk. És ebben összezárunk. Mindenki. Ugye, így lesz? Ugye? Megosztó… b*szki…”

– írta Instagram-oldalán a műsorvezető.

Mint ismert, Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét, aki tudott arról, hogy az intézményvezető hosszú éveken át molesztálta a rá bízott gyermekeket.

K. Endre arra is rá akarta venni a sértetteket, hogy hamis vallomást tegyenek, és azt állítsák, nem történt velük semmi. Novák lépése hatalmas felháborodást keltett, a szakértők szerint ennek az ügynek nemzetközi visszhangja lesz, amely – finoman szólva – nem vet majd jó fényt a magát „családbarátnak” hazudó Fideszre.

A hétfői rendkívüli kormányülésen az ellenzéki politikusok Novák lemondását követelték. A Demokratikus Koalíció eközben aláírásgyűjtést indított a köztársasági elnök lemondatásáért.

Kapcsolódó:

Dúlnak az indulatok: Varga Judit felelőssége is felmerült Novák Katalin botrányos lépése után

Mi a fene történik? Varga Judit exférje páros lábbal rongyolt bele Novák Katalinba és a volt feleségébe

Videóval: Ezt mondta a kegyelméről K. Endre, aki miatt Novák Katalin leváltását követelik

Futótűzként terjed a Novák Katalin lemondását követelő petíció: Tömegével csatlakoznak hozzá

Valódi Hírek