Egészen váratlan fordulat: A civilek keresztbe feküdtek, és elgáncsolták a Fidesz gigaberuházását

Kulcsfontosságú döntést hozott a Kúria.

Megsemmisítette a Kúria a debreceni CATL-beruházás katasztrófavédelmi engedélyét – értesült a minap a 24.hu Schiffer András ügyvédtől.

A jogi képviselő szerdán a közösségi oldalán is beszámolt a történtekről, és mint írta, a hatóságnak új eljárást kell lefolytatnia, mivel

„a hatósági eljárás a biztonsági jelentés kiegészítése tekintetében megsértette a nyilvánosságra (kifüggesztés, közmeghallgatás) vonatkozó szabályokat”.

Hozzátette, hogy a Kúria az általa képviselt Horváth Nándor László helyi polgár felülvizsgálati kérelmének adott helyet.

Schiffer a portálnak úgy nyilatkozott a történtekről, hogy az ehhez hasonló eljárásoknak részei a nyilvánosság bevonására vonatkozó szabályok, ebben az esetben az iparbiztonsági jelentés. Ennek kiegészítését ki kellett függeszteni, így lehetett volna közmeghallgatást kezdeményezni – részletezte a jogi képviselő.

Mint mondta a Kúria ítélete szerint a beruházó ugyan betartotta a nyilvánosságra vonatkozó szabályokat a biztonsági jelentés kapcsán, ugyanakkor

a kiegészítés vonatkozásában már nem így járt el

– ez mellesleg komolyan érinti a lakosságot, mert az egyik pontja például veszélyes anyagokra vonatkozik.

A CATL debreceni beruházásáról, valamint más Magyarországra települő akkumulátorgyárak körüli eseményekről rendre beszámolunk. A cég a sorozatos tiltakozások után augusztusban megosztotta, hogy a gyárterülete csökkentését tervezi Debrecenben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pár hete azt ecsetelte, hogy szerintük a kínai beruházások nélkül nem tudtak volna gazdasági rekordokat dönteni. Mint emlékeztetett, a legnagyobb akkumulátorgyártó cég CATL-gyárat fog üzemeltetni egy óriási beruházással.

Ugyanakkor a helyieket ezzel nem sikerült lekenyerezniük: tiltakozásuk akkora méreteket öltött, hogy egy magánszemély az Európai Parlamenthez fordult, mert meglátása szerint a környezeti ügyekről szóló Aarhusi Egyezményből eredő kötelezettségeket sérti a beruházás.

A cég mellesleg korábban arról nyilatkozott, hogy szerintük hazánk nagyszámú versenyképes munkaerővel rendelkezik, ez pedig könnyíti majd a gyárak üzemeltetését. Ugyanakkor a friss hírek szerint

napról napra több vendégmunkás érkezik Magyarországra

– szakértők szerint rövidesen akár a félmilliót is meghaladhatja a számuk.

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/11/20/dagad-az-akkumulatorgyar-botrany-egy-szakerto-elmondta-mi-a-legnagyobb-baj-a-debreceni-gigaberuhazassal

Valódi Hírek