Mi folyik itt? Egyre több a vendégmunkás, pedig nem is lenne rájuk szükség

Mégsem a hazait választják.

Míg 2015-ben még 500 ezer, 2010-ben pedig 700 ezer volt, mostanra még mindig van mintegy 280 ezer potenciálisan munkába állítható ember Magyarországon – derül ki a KSH adataiból.

A kormány ennek ellenére mégis a vendégmunkásokban látja a megoldást a hazai munkaerőhiányra (?).

A magyarországi munkaadók elégedettek ugyanis roppant elégedettek velük, mert gyorsan tanulnak, jól dolgoznak, és hajlandóak túlórázni is. A külföldi munkavállalók termelékenysége akár 30 százalékkal is meghaladhatja a magyar munkavállalókét. Erről egyébként egy érdi vezető is beszélt már. >>ITT<< írtunk róla.

Az, hogy egyre több vendégmunkás dolgozik itthon, annak is köszönhető, hogy a behozataluk sokkal könnyebb lett az utóbbi években. A vállalatoknak alternatív megoldásokat kell keresniük, erre pedig jó lehetőség a külföldi munkaerő foglalkoztatása. Ez a folyamat az egyszerűsített behozatali eljárás bevezetésével felgyorsult, ami lehetővé tette a 15 nem EU-s ország állampolgárainak foglalkoztatását is.

Pinczés Balázs, a HR-Network Egyesület vezetője azt mondta, Magyarországon nem is annyira munkaerőhiány, hanem munkabérhiány tapasztalható. Szerinte, ha 20-30 százalékkal magasabbak lennének hazai fizetések, akkor nem lenne ilyen mértékű munkaerőhiány. Úgy véli,

akár 500 ezer vendégmunkás is dolgozhat a közel jövőben Magyarországon.

A szakember azt is jelezte: a magyarnál semmiképpen nem olcsóbb a vendégmunkások alkalmazása, hiszent fizetni kell utaztatásukat, szállásukat és a tolmácsot is.

Magyarországon jelenleg több mint 80 ezer vendégmunkás dolgozik. A legtöbben Ukrajnából, az EU-s szomszédos országokból és Szerbiából jön, de jelentős számú munkavállaló érkezik Ázsiából és Dél-Amerikából is.

Egyelőre nem tudni, mi lesz a végkifejlet, de egyre nagyobb a felháborodás a vendégmunkások miatt. A kormánynak előbb vagy utóbb megoldást kell találnia a feszült helyzetre.

(nepszava.hu nyomán)

Valódi Hírek