Szijjártó Péter bejelentette, amitől sokan tartottak: Ebből komoly balhé lesz (+videó)

Hiányzott.

Tavaly hat és fél milliárd eurónyi beruházást hajtott végre Kína Magyarországon, ami nemzetgazdasági rekord,

de most év végére 13 milliád eurónyi jön Magyarországra

– mondta Szijjártó Péter hétfőn kínai kollégájával, Vang Jivel tárgyalt Pekingben.

Szerinte a kínai beruházások nélkül a magyar gazdaság nem tudott volna beruházási rekordokat dönteni.

A külügyminiszter kiemelte, az európai gazdaságban hatalmas szerepet játszik az elektromos autóipar, amelynek Magyarországon is szerep jut, mert a három vezető autógyártó mindegyikének már van, vagy lesz gyártóüzeme Magyarországon, ahogyan a tíz legnagyobb akkumulátorgyártó cégből is öt kötelezi el magát Magyarország mellett. Elmondta azt is, hogy

a legnagyobb akkumulátorgyártó cég CATL-gyárat fog üzemeltetni egy óriási beruházással.

Szijjártó említette azt is, hogy szerinte a kínaiak által felkínált béketerv áll legközelebb a magyar kormány elképzeléseihez. A találkozón az izraeli helyzetről is beszéltek. Szijjártó aggasztónak nevezte az ott kialakult helyzetet. Úgy véli, könnyen eszkalálódhat a Hamász és Izrael közötti háború, ami

„az emberiség legszörnyűbb humanitárius katasztrófájához” vezethet.

A Budapest–Belgrád vasútvonalról azt mondta, 2025-re be fogjuk fejezni, a szerbek is be fogják fejezni. Sszerinte Európa legmodernebb vasútvonala áll majd rendelkezésre.

(MTI)

Valódi Hírek