Kínos kérdéseket szegeztek a debreceni akkumulátorgyár vezetőjének a környezetvédő civilek

Várják a válaszokat.

Arról hírportálunk is többször beszámolt, hogy Debrecenben akkumulátorgyárat épít a fideszes városvezetéssel együttműködve a kínai CATL vállalat, sőt azóta Szijjártó Péter és Kósa Lajos bejelentette, egy helyett, inkább két akkumulátorgyárat fognak építeni a cívisvárosban. A debrecenieket ez felháborította, tüntetéseket is szerveztek, ugyanis félnek a gyárak környezetpusztító hatásaitól.

Hamarosan szintet léptek a debreceni tiltakozások: a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület népszavazási kérelemmel fordult az illetékesekhez, hogy ha az akkumulátorgyár megépítését nem, legalább a bővítését megakadályozzák.

Ezenfelül egy magánszemély egyenesen az Európai Parlamenttől kért segítséget,mivel úgy véli, hogy a beruházók a környezeti ügyekről szóló Aarhusi Egyezményből eredő kötelezettségeket nem tartották be. A lakosságot nem tájékoztatták a beruházás részleteiről.

A Mikepércsi Anyák eljuttattak szerkesztőségünkhöz egy levelet, amelyben arról írtak, találkoztak a CATL vállalat képviselőivel, sőt, csatoltak néhány levelezést is, amelyet a vállalat vezetőivel folytattak, ezeket fogjuk bemutatni.

„Egyesületünk korábban, azaz 2023. április 13-án találkozott Szilágyi Balázzsal, a CATL közügyekért felelős vezetőjével a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár kapcsán felmerülő aggályaink megvitatásának ügyében”

– írták. Ezt követően adtak át egy levelet Szilágyinak, amit az Egyesület tagjai fogalmaztak meg a kínai beruházónak.

Azt kérték a vállalattól, hogy

hagyjanak fel a beruházási szándékukkal.

A cégtől a következő választ kapták kérésükre:

„Kedves Egyesületi Tagok!

Köszönjük, hogy megtisztelték a CATL-t kérdéseikkel.

Kérjük fogadják alábbi – He úrral és más kollégáimmal is egyeztetett – válaszainkat.

Megerősíthetem, hogy a CATL minden európai uniós és helyi jogiszabálynak és előírásnak teljes mértékben meg kíván felelni.

A Contemporary Amperex Technology Hungary Kft. teljes mértékben jogszerűen tervezi végezni tevékenységét, és ezt várja el beszállítóitól is.

A legmagasabb szintű szabványokat követjük, ideértve az ISO 14001 és 45000 irányítási rendszereket. Tény, hogy az elektromos járművek kibocsátásmentesek, a CATL elektromos járművek számára szándékozik akkumulátorokat gyártani Debrecenben.

A karbonsemlegességet termelésünk vonatkozásában is fokozatosan el kívánjuk érni.

A CATL egy másik leányvállalata, a Sichuan Contemporary Amperex Technology Limited 2022 márciusában kapott PAS 2060 szabvány szerinti karbonsemlegességi tanúsítványt.

A szecsuani üzem az egész CATL számára követendő jó példa.

A CATL beszállítói karbonkibocsátását is folyamatosan vizsgálja, és együttműködik velük annak érdekében, hogy 2035-re elérjük a teljes beszállítói lánc karbonsemlegességét.

A hulladékokat elkülönítve fogjuk gyűjteni – ezzel is elősegítve az újrafeldolgozást.

A gyár területéről (zárt hulladékgyűjtőkből) engedéllyel rendelkező üzleti partnereink fogják intézni a hulladékok elszállítását az ADR és környezetvédelmi szabályok betartásával. Még nem zárultak le a szürkevízzel kapcsolatos tárgyalásaink, így azokról egyelőre nem tudunk tájékoztatást adni.

A Debreceni Vízműtől szeretnénk a környezetre nem ártalmas tisztított szennyvizet kapni.

A csúcsvízigény várhatóan évente néhány alkalommal, pár napos időszakban fog jelentkezni.

Vízmérlegünk fő elemei megtalálhatók az Egységes Környezethasználati Engedély dokumentációjában.

Minden szennyvíz a Debreceni Vízmű szennyvíztisztítójába fog kerülni.

A CATL zárt logisztikájának, a szűréseknek és a kezeléseknek köszönhetően kevés, jól meghatározott ponton, csak egészségügyi határérték alatti levegőterhelésre kerülhet sor.

Folyamatban vannak zöldenergia-beszerzési tárgyalásaink, magunk is tervezünk befektetni naperőműbe.

Magunk fogjuk képezni leendő alkalmazottainkat, de szakképző centrumokkal és egyetemekkel is együttműködünk.

A munkaerőt helyben toborozzuk.

A CATL globális piacvezető az elektromosautó-akkumulátorgyártásban, tizenhatezer kutatás-fejlesztési munkatársával, évi 2 milliárd dollár feletti K+F kiadásával, közel húszezer szabadalmával élen jár a kutatás-fejlesztés és az innováció terén.

A hatékonyság, az akkumulátorok élettartama és az újrafeldolgozás a kutatás-fejlesztési tevékenységünk fő irányai közé tartoznak.

A CATL az elektrokémiai lehetőségek széles skáláján kínál akkumulátorokat, ezek gyártási aránya a megrendelőktől függ.

A CATL több különböző földrajzi helyszínről szerzi be alapanyagait, és bátorítja az európai beszállításokat is.

Továbbra is készek vagyunk minden releváns információ megosztására a hatóságokkal és a nyilvánossággal.

Üdvözlettel:

Szilágyi Balázs
Közügyekért felelős vezető”

Ezt követően újabb levelet kaptak a mikperécsi anyák, ezúttal He Weitől a beruházó cég ügyvezető igazgatójától, aki már az írása elején leszögezte: „megnyugtató” válaszokat akar adni, hogy ne aggódjanak.

Majd arról kezdett el beszélni, hogy számukra nagyon fontos a környezetvédelem, így az akkumulátorokat környezetbarát módon fogják előállítani.

Levele végén hozzáfűzte: „jó partnerségre törekszünk a helyi közösségekkel„.

Az Egyesület tagjai nem elégedtek meg ezzel a válasszal. Kifejtették, hogy szerintük

„az akkumulátorgyáraknak köszönhetően – a CATL válaszai alapján – Debrecen nem tudja teljesíteni a klímastratégiájában vállalt CO2 csökkentést. 2035-re tervezik elérni a teljes beszállítói lánc karbonsemlegességét.

Addig az érintett lakosság azonban áldozata annak az ipari tevékenységnek, melyet jogellenesen kiadott engedéllyel kezdtek el építeni.”

Fónainé Pásztor Enikő az egyesület vezetője válaszlevelet küldött a cég vezetőinek, amelyben fontos kérdéseket tett fel, ezekből mutatunk néhányat:

„Levelében említi, hogy a CATL a vonatkozó európai uniós és helyi jogszabályoknak megfelelően fog üzemelni. Konkrétan melyek ezek a jogszabályok és hogyan biztosított, hogy az üzem minden szempontból megfeleljen a követelményeknek?”

– kérdezte Fónainé.

„Milyen módon kívánják rendszeresen tájékoztatni a lakosságot a beruházás folyamatáról és az esetleges környezeti hatásokról?”

– olvasható a levélben.

Tesznek majd jelentéseket az EU felé?

– érdeklődött.

Az egyesület arról is érdeklődött

„Mi biztosítja, azt, hogy hirtelen megnövekedő csapadék hullása esetén semmilyen kimosódás nem történik és nem kerül toxikus anyag a környező termőföldekre?”

Levele végén kiemelte, hogy

„a magyar civil szervezetek országos összefogása a garancia,

hogy a fenntarthatósági célok megvalósuljanak.”

A teljes levél >>ITT<< olvasható el.

Valódi Hírek