Ettől féltek Szijjártóék: Minden kiderült az Orbán-kormány nagy tervéről

Térképre rakták a gyárakat.

Lassan már nem marad az országban egy talpalatnyi föld sem, ahol ne működne, épülne, vagy ne terveznének felhúzni egy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó gyárat. A 24.hu listát készített a magyarországi gyárakról, amelyeket térképre is tettek.

Az egész világon Kína, a kormányzati tervek szerint pedig Európában Magyarország lesz a piacvezető az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátorgyártásban. Ezekről rendre pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tesz bejelentéseket – csaknem minden nap.

Az Orbán-kormány törekvése szerint, a Magyarországon megtelepedő akkumulátorgyárakból látnák el az európai autógyártókat, ami – magyarázzák – megkerülhetetlenné teszi hazánkat az európai gazdasági fejlődésében. Ezek mellett a kormány arra is „épít”, hogy a beáramló működőtőke majd „gazdasági növekedést” idéz elő, amely vélekedésük szerint kompenzálná a befagyasztott uniós pénzek hiányát.

Mint írták, a gyárakkal kapcsolatban nem kaptak választ az illetékesektől, azonban a portál összesítéséből kiderült:

negyven akkumulátorgyártással kapcsolatos beruházást azonosítottak eddig Magyarországon,

ez 44 üzemet jelent, összesen mintegy 7170 milliárd forint értékben. Ez pedig több, mint amennyi pénz (6860 milliárd forint) tavaly befolyt a költségvetés legfontosabb bevételi pillérét jelentő általános forgalmi adóból – jegyezték meg.

Kiemelték: A beruházások nemcsak szaporodnak, hanem egyre nagyobb befektetések is áramlanak az ágazatba: 2022 elején 2800 milliárd forintnál tartottunk, tavaly augusztusban 6100 milliárdot mutatott a számláló, azóta pedig újabb ezermilliárd érkezett.

A világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártó vállalatából négy már meg is érkezett hazánkba: közülük a két dél-koreai (a Samsung és az SK csoport) termel is, a kínai óriás, a CATL megkezdte az építkezést Debrecenben, és ugyanott az ugyancsak kínai EVE Energy is bejelentett egy 400 milliárd forintos beruházást – ismertették.

Itt azonban a történet nem ér véget. Emlékeztettek, Szijjártó nemrég Pekingből jelentette be, hogy a top tízből hamarosan még két befektetési bejelentés várható. Az akkumulátorgyárak pedig vonzzák a kapcsolódó gyártókat is. A portál táblázata szerint mintegy három tucat ilyen cég is akad.

„Rekordot döntöttek a külföldi beruházások 2022-ben, 6,5 milliárd euró (azaz 2600 milliárd forint értékben) érkeztek befektetések”

– tudatta az év végén Szijjártó.

Mint írták, 2023-ból alig telt el néhány nap, amikor a külügyminiszter bejelentette: „az idén újabb rekord várható”. A pontos számokra ugyanakkor júniusig kellett várni, akkor a befektetések megduplázódását, 13 milliárd eurót jelzett előre az akkumulátoros befektetéseknek köszönhetően.

Szijjártó közölte:

Magyarország vált a kínai befektetők első számú célpontjává a térségben,

a kínai befektetések összértéke elérte a 8 milliárd dollárt. 2022 végére Magyarországon már több kínai beruházás volt, mint bármely más közép-európai országban. A miniszter közlése szerint ezt továbbra is fenn kívánják tartani, és közölte, továbbra is ösztönözni fogják a kínai beruházásokat, amelyekhez – jelezte –

mindig a maximális támogatást fogják adni.

Az akkumulátoros beruházók összetételét illetően kiderült az is, hogy döntő fölényben vannak az ázsiai cégek:

  • a negyvenből 21 beruházás dél-koreai (2561 milliárd forint),
  • van egy dél-koreai–japán (270 milliárd forint),
  • 8 kínai (csaknem 4015 milliárd forint),
  • és 4 japán (mintegy 38 milliárd forint).

Így látható, hogy összegszerűen a kínai beruházások vezetik a rangsort, ebben pedig jelentős szerepe van a 3 ezer milliárd forintból megépülő debreceni CATL-gyárnak, amely egyedüliként

320 milliárd forint állami támogatást kaphat kínai sajtóhírek szerint.

Akad még két német (96,05 milliárd forint), egy norvég (32 milliárd forint), egy spanyol (850 millió forint), egy amerikai (1,1 milliárd forint) és egy amerikai–japán beruházás (157,5 milliárd forint) is.

A portál által közölt lapozható térképen térségenként is nyomon lehet követni a magyarországi akkumulátoripari beruházásokat:

A beruházások körül pedig továbbra is folyik a titkolózás, ennek keretében például eltüntették a debreceni akkumulátorgyárról készült szakértői tanulmányt, amelyben a gyár jelentős vízigényéről írtak. A Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján viszont új eljárásban kell vizsgálnia a Debreceni Törvényszéknek, hogy a környezeti kockázatok miatt leállítja-e a beruházást.

Megjegyezzük, a lakossági tiltakozások miatt, felszámolták a közmeghallgatás intézményét is, így pedig megszüntették azt a lehetőséget, hogy az emberek személyesen jelezhessék észrevételeiket az épülő a gyárakkal kapcsolatban.

Kapcsolódó:

Kitört a botrány Hajdúszoboszlón: Rettegnek az emberek az ázsiai vendégmunkásoktól, a polgármester aggódik a városért

„Vigyétek a kínai szennyet Felcsútra!” – Elszabadult a pokol az akkumulátorgyár miatt kezdeményezett lakossági fórumon Fóton

Népharag zúdul Orbánékra: Fellázadtak az emberek, komoly tüntetés lesz az egyik akkumulátorgyár ellen

https://nyugatifeny.hu/2023/06/21/kirobbant-a-botrany-rosszul-lettek-a-kormanyhivatal-ellenorei-az-egyik-akkumulatorfeldolgozoban

Valódi Hírek