Kitört a botrány Hajdúszoboszlón: Rettegnek az emberek az ázsiai vendégmunkásoktól, a polgármester aggódik a városért

Itt a következménye Orbánék tervének.

Hajdúszoboszló polgármestere nyomatékosan kérte a szállásadókat:

„Ne alakítsák munkásszállóvá a panzióikat!”

A településvezető abból az okból hívta fel az ügyre a figyelmet, hogy náluk is egyre több Debrecenben dolgozó vendégmunkás tűnik fel.

A 24 ezer fős, gyógyvizéről is nevezetes alföldi városban akkor szabadultak el az indulatok, miután elterjedt a hír, hogy százszámra érkeznek majd vendégmunkások a város szabad szálláshelyeire, és tömeges megjelenésük ártani fog a turizmusból élő családok százainak –írta a Népszava.

A település független polgármestere, Czeglédi Gyula Facebook-oldalán osztott meg egy ezzel kapcsolatos bejegyzést.

Mint írta, az elmúlt napokban számos hír jelent meg a városban tartózkodó vendégmunkásokkal kapcsolatban, ezért még a múlt hét közepén konzultált a városi rendőrkapitánnyal. Fokozott figyelmet kért a rendőrségtől, hogy Hajdúszoboszló lakossága biztonságban érezze magát.

Hangsúlyozta:

minden olyan intézkedést megtesznek, amivel megakadályozhatják, hogy a városban munkásszálló létesüljön.

A szállásadóktól azt kérte, ne alakítsák munkásszállóvá a panzióikat, a lakosságtól pedig azt: jelentsék, ha erre utaló jeleket látnak.

Közölte: ha indokolttá válik, úgy nyilvánosságra hozza azoknak a nevét is, akik külföldi vendégmunkásokat szállásolnak el a városban.

Cegléd Gyula az ügyben közzétett első bejegyzését törölte, arra hivatkozva, hogy ő a helyiek nyugalmát és biztonságát tartotta szem előtt, azonban más témájú bejegyzések is ellepték az oldalát. Azóta viszont egy új bejegyzést is közölt a polgármester, amelyben erre is magyarázatot ad.

Jónás Kálmán független önkormányzati képviselő szintén a betelepülő vendégmunkások veszélyeire figyelmeztetett. Jónás közölte: a debreceni ipari parkban folyó építkezések miatt több ezer munkavállalónak kell a térségben rövid időn belül szállást biztosítani, de

a megyében Hajdúszoboszló az egyetlen olyan település, amelynek van annyi vendéglátói kapacitása, hogy ezt megtegye.

„Az idegenforgalmi szezon általában július közepétől augusztus végéig tart a fürdővárosban, de szeptembertől már több szállásadó is arra kényszerülhet, hogy a bevételei érdekében esetleg vendégmunkásoknak adja ki a szálláshelyét. A hotelek foglaltsága egyelőre elég magas, de a kisebb családi házas panziók már most, a nyári szezonban is bővelkednek szabad férőhelyekben”

– mondta a lapnak a politikus, hozzátéve, van tudomása olyan panziótulajdonosról, aki bement az önkormányzat jegyzőjéhez, és megkérdezte: ha befizeti az indiai vendégmunkások után az idegenforgalmi adót, és kvázi egyfajta üdülővendégnek tekinti őket,

akkor a tevékenysége vajon legális-e?

Kérdésére igenlő választ kapott, így – mondta a képviselő – ezt a példát a további lehetséges szállásadók is kihasználhatják majd.

Jónás Kálmán szerint hosszú távon

az egész város idegenforgalmát veszélyezteti a vendégmunkások tömeges jelenléte.

„Elég csak néhány lengyel vagy román újságban megszellőztetni, hogy Hajdúszoboszlóra több ezer ázsiai vendégmunkást telepítettek be, máris egy másik gyógyfürdőt fognak felkeresni a potenciális vendégek”

– hívta fel a figyelmet.

(Czeglédi Gyula/Facebook/Jónás Kálmán/Facebook)

Valódi Hírek