Népharag zúdul Orbánékra: Fellázadtak az emberek, komoly tüntetés lesz az egyik akkumulátorgyár ellen

Torkig vannak a gyárakkal az emberek.

A bátonyterenyei lakosok a helyi művelődési házban gyűltek össze egy lakossági fórumra azért, hogy a település határában működő akkumulátor-újrahasznosító üzem körüli problémákról beszéljenek – írta a Népszava.

A lap beszámolójában arról írt, hogy a terem teljesen megtelt, a fórumon viszont nem jelent meg sem Nagy-Majdon József, a település fideszes polgármestere, sem Becsó Zsolt szintén fideszes országgyűlési képviselő, ugyanis

nem fogadták el a meghívást.

Beszámoltunk róla, hogy a kormányhivatal maximális összegű – 31 millió forintos – bírságot szabott ki a dél-koreai tulajdonú SungEl Hitech Hungary Kft.-ra, amiért bátonyterenyei telephelyén engedély nélkül több száz tonna hulladékot tároltak. Az üzemben március 30-án tartottak hatósági ellenőrzést közérdekű bejelentés miatt.

Az ellenőrök arról számoltak be, hogy bőrkiütést, torokkaparást, szájfájdalmat tapasztaltak, valamint erős, a telephelyen kívül is érezhető oldószerszagot is észleltek, amelyet a környező házak körül is éreztek.

Emellett több ezer hordónyi engedély nélkül tárolt, ismeretlen eredetű hulladékot is találtak. Az elmúlt két év során összesen már tizenkét alkalommal szabtak ki büntetést a cégre. A gyár területén eddig kétszer történt robbanás és tűzeset.

„Leírta a kormányhivatal, hogy az ellenőrzést végző hivatalnokok bőr- és nyálkahártya-irritációt szenvedtek. Leírták még azt is, hogy

súlyosan veszélyezteti a gyár az ott dolgozó és a környezetben élők egészségét”

– mondta Lavajné Dóka Éva, a Bátonyterenyi Civil Fórum társelnöke az ATV Híradójának, miután a helyi lakosok aggodalmukat fejezték ki a történtekkel kapcsolatban.

„Egyszer megbüntették őket egy robbanásért, egyszer meg azért, mert engedély nélkül üzemeltek. Na ez is, hogy történhet meg a mai világban – bár már semmin nem csodálkozom”

– fogalmazott egy helyi lakos, András Antal.

„Nagyon jó termőterületek voltak, ezeket most belterületi kertnek nyilvánították.

Már nem műveljük őket, mert olvastunk a káros hatásról”

– mondta egy asszony.

A bátonyterenyei telephelyen többek között a gödi Samsung SDI és a komáromi SK Battery selejtes akkumulátorait dolgozzák fel. A gyárat 2021-ben adták át, a magyar kormány 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott hozzá.

Az üzem pedig a történtek ellenére is bővülne tovább. A cég az eddig bejelentett kapacitásának dupláját, közel 85 ezer tonna selejtes vagy hibás akkumulátort dolgozna fel ebben az üzemében, amihez már

újabb területeket vásárolt fel.

A helyiek rendkívül aggódnak a „fejlemények” miatt, hiszen a 18 ezer fős település levegője a mérések alapján az egyik legszennyezettebb az egész országban.

Mindezért pedig a

jövő héten pénteken tüntetést szerveznek a gyár elé,

hogy tiltakozzanak a környezetkárosítás ellen.

Kapcsolódó:

Tűz ütött ki az egyik magyarországi akkumulátor-feldolgozóban – pánikba estek a lakosok

Kirobbant a botrány: Rosszul lettek a kormányhivatal ellenőrei az egyik akkumulátorfeldolgozóban

Végképp betelt a pohár: Torkig vannak a helyi lakosok az akkumulátorgyárral Bátonyterenyén

https://nyugatifeny.hu/2023/06/22/botrany-megtartottak-az-elso-koz-nelkuli-kozmeghallgatast-godon-az-akkumulatorgyar-boviteserol

Valódi Hírek