Kirobbant a botrány: Rosszul lettek a kormányhivatal ellenőrei az egyik akkumulátorfeldolgozóban

Bőrkiütést, torokkaparást, szájfájdalmat tapasztaltak.

Súlyos szabálytalanságok garmadáját követte el az utóbbi évek során a SungEel Hitech Hungary Kft. elnevezésű dél-koreai cég. Mint kiderült, a vállalat Szigetszentmiklóson és Bátonyterenyén működő gyáraiban

a legalapvetőbb technológiai szabályokat is rendszeresen megsértették.

Az Átlátszó arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatóságok többször is megbírságolták a céget, viszont ennek ellenére sem változtattak semmit a cég működésén.

A lap információi szerint a SungEel szigetszentmiklósi akkumulátorfeldolgozó üzemében rákkeltő anyagokkal veszélyeztették a gyárban dolgozók és a helyi lakosok egészségét. Továbbá az épülő iváncsai akkumulátorgyár dolgozói is levélben kaptak tájékoztatást arról, hogy rákkeltő anyagokkal találkozhatnak.

Korábban ebben az üzemben történt egy halálos áldozatot követelő baleset is. Ám mindennek ellenére tovább folytatódtak a szabálysértések. A cég egy másik, bátonyterenyei üzeménél

több száz tonna engedély nélkül tárolt veszélyes hulladékot találtak az ellenőrök

egy március végi ellenőrzésen, amelyek a megsemmisített akkumulátorokból keletkeztek.

A portál szerint a kormányhivatalnokok arról számoltak be, hogy szúrós oldószerszagot éreztek, magukon bőr- és nyálkahártya irritációt is tapasztaltak. Ezt megelőzően az üzem tulajdonosát 31,5 millió forintra megbüntették.

A kormányhivatal szakemberei az ellenőrzés során 3M 6300 típusú, többször használható félálarcot viseltek. A határozat szerint az erős oldószer-szag a telephelyen kívül is érezhető volt, és a bűz eljutott az üzem környékén lévő lakóházakhoz is – írták.

Ezentúl az üzem területén, több mint ezer darab fémhordóban, engedély nélkül tárolt hulladékot is talált a hatóság, amelynek eredetét

nem tudták igazolni, és a hulladék mennyiségét sem tudták pontosan megállapítani.

A 2021-ben megnyitott üzemben elsősorban a gödi Samsung SDI és a komáromi SK Battery gyárainak selejtes akkumulátorait dolgozzák fel. A telephely kapacitása évi 28 ezer tonna, és a felépítésére költött 9,3 milliárd forintból 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott az Orbán-kormány – ismertették.

Beszámoltunk róla, hogy a SungEel Kft. bátonyterenyei üzemében egy szokatlan tűzeset is történt, amit egy darálógép kigyulladása idézett elő.

Emlékeztettek, hogy Menczer Tamás államtitkár korábban azt mondta:

„Magyarország a jövő autóiparának meghatározó szereplője az elektromos autókhoz kapcsolódó akkumulátorgyártás területén.”

Kapcsolódó:

Tűz ütött ki az egyik magyarországi akkumulátor-feldolgozóban – pánikba estek a lakosok

Hátborzongató részletek derültek ki az iváncsai akkumulátorgyárról: Rákkeltő anyagokkal találkozhattak a dolgozók

Országos balhé: Akkumulátorgyártáshoz használt magzatkárosító anyagot találtak a győri talajvízben

 

Valódi Hírek