Hollik István bejelentette az Orbán-párt legújabb nagy dobását – újra rémisztgetni fogják az utcán az embereket

Jön a „háborúpárti” kampány.

Hollik István, a kormánypárt kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán jelentette be: pártja új „figyelemfelhívó kampányt” indít.

Hollik István kijelentette: „a baloldal a háború pártján áll (?), fegyvereket és katonákat küldene Ukrajnába, ez veszélyes, és ezekről a veszélyekről a magyar embereknek is tudniuk kell„.

A Fidesz legújabb „kampányaKarácsony Gergely napokban tett nyilatkozatából merít ihletet, amikor az ATV-ben azt mondta, „Magyarország jelenleg is háborúban áll”, mivel hazánk Ukrajna szomszédja.

Hollik István közölte: ha a „baloldal” (értsd: ellenzék) kormányozna, akkor „valóban háborúban állna az ország, ezt pedig meg kell akadályozni, a kockázatokról pedig tájékoztatni (?) kell a választópolgárokat„.

Így tehát újra folytatódik a hosszú évek óta folyó riogatás. Hogy minderre mennyi adófizetői pénzt igyekeznek összeszedni, egyelőre titok. Az új plakáterdők egyúttal arra is rámutatnak, hogy közeleg a következő választási kampány.

Hollik István arról már nem beszélt pormóciós videójában, hogy miért „a baloldal” a „háborúpárti”, amikor az Orbán-kormány indult hadba „Brüsszel” ellen 13 esztendeje, emiatt pedig félő, hogy elesik Magyarország az EU-s pénzektől, újabban pedig már az EU soros elnökségétől is, mert alkalmatlannak tartják rá a magyar kormányt.

Arról sem beszélt, hogy szándékosan feszült viszonyt tartanak fenn – a jelenleg Oroszországgal háborúban álló – Ukrajna és Magyarország között, ami szintén nem segíti elő hazánk nyugalmát.

Hollik István nem beszélt arról, hogy 13 éve az ő pártjuk szít, rágalmaz, vádol, uszít, és minden nap újabb ellenséget jelöl ki magának, most itt az újabb. Nem tett említést arról, hogy az Orbán-kormány hárított akadályokat egyedül Finnország és Svédország NATO-csatlakozása elé, ami szintén nem a biztonság záloga.

Nem tett említést arról sem, hogy az Orbán-kormány a napokban döntött arról, hogy kiengedik az embercsempészeket a börtönökből, emiatt Ausztria kérdőre is vonta a magyar kormányt. A kabinet intézkedéséről megállapították, hogy nemzetközi jogot sért.

Valamint azt is elfelejtette megemlíteni, hogy az Orbán-kormány az akkumulátorgyárakhoz külföldi vendégmunkások tömegét telepíti majd hazánkba.

De nem folytatjuk, hogy még miket felejtett el Hollik István.

(Hollik István/Facebook)

 

Valódi Hírek