Gáz van: Olyan tények derültek ki az Orbán-kormányról, amitől fenekestül felfordul minden korábbi állításuk

Ez kínos.

Míg egyre inkább beszédtémává válik, hogy Magyarországon súlyos probléma a munkaerőhiány, addig Kecskeméten már most távol-keleti vendégmunkásokkal töltik fel a betöltetlen álláshelyeket. A kecskeméti Mercedes-gyár bővülése következtében pedig hamarosan további ötezer új vendégmunkás érkezik a városba.

Mindennek értelmében arra lehet számítani, hogy

tömegével fognak majd érkezni a távol-keleti vendégmunkások Magyarországra,

ugyanis a hazai cégek munkaerőhiánnyal küzdenek. Sok vállalat már most is ázsiai munkásokat alkalmaz.

„Dolgozni akarnak és nagyon talpraesettek, céltudatosak. Hamar betanulnak, beilleszkednek, szorgalmasak, pozitívan állnak mindenhez”

– mondta a Szabad Európának egy távol-keleti munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég képviselője, aki jelezte,

az ázsiai dolgozók jelenléte fokozódni fog a térségben,

ugyanis hamarosan tovább „bővül” a kecskeméti Mercedes-gyár.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly nyáron jelentette be: 2025-ig egymilliárd eurós, azaz közel négyszázmilliárd forintos beruházással toldja meg kecskeméti gyárát, mert belevágnak az elektromos hajtású autók gyártásába. A bővülés okán pedig elkezdődött a nagyszabású toborzás, mert hamarosan ötezer új álláshely jön létre.

Mindezek ellenére Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia úgy látja:

„magyar fiataloknak, nem pedig filippínóknak kell a ma üresen álló munkahelyeket betölteniük”.

Kapcsolódó:

Itt van Orbánék újabb stiklije: Eddig ellenük hergelték az embereket, most Magyarországra hozzák őket

https://nyugatifeny.hu/2023/02/15/dobbenetes-dologra-hivtak-fel-a-figyelmet-a-szakertok-a-debreceni-akkumulatorgyarral-kapcsolatban

Valódi Hírek