A Kúria döntött: Kémkedés miatt öt év letöltendő fegyházra ítélték Kovács Bélát

Orosz ügynököknek adott át információkat.

Öt év fegyházbüntetésre ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyektől a Kúria Kovács Bélát, a Jobbik egykori európai parlamenti képviselőjét — írta a Mandiner.

A KGBéla néven ismertté vált volt képviselőt kémkedés előkészítése miatt ítélte el júniusban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, harmadfokon viszont arra jutottak, a volt politikus

a kémkedés tényállását is kimerítette az Európai Unió intézményei ellen, ezért a korábbi ítéletet súlyosbították.

Kovácsot a Kúria költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás vétségében is bűnösnek mondta ki, aki a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat feltételesen. Az indoklást zárt ajtók mögött ismertették, a Moszkvában élő Kovács az ítélethirdetésen nem jelent meg.

Kovács 2009-2017 között volt a Jobbik EP-képviselője, az Alkotmányvédelmi Hivatal azzal vádolta, hogy Oroszországnak kémkedett. A vád szerint

orosz ügynököknek adott át információkat az EU intézményeinek bomlasztását segítendő.

Az ügy a 2014-es választások kiemelt témája volt, és a Jobbik akkoriban jellemzően oroszbarát és EU-ellenes politikáját is részben az ő befolyásával hozták összefüggésbe. Az ex-képviselő ügye komoly nemzetközi visszhangot váltott ki.

A Kovács elleni 2014-es feljelentés után csak 2017-ben indult nyomozás. A képviselő mindvégig azt állította, hogy ő nem kém. Kovács még abban az évben kilépett pártjából, és 2018-ban a politikától is visszavonult.

(mandiner.hu)

Valódi Hírek